Zenés, szabadtéri produkcióval indul újra a temesvári színház


-A A+

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulata június 10-én este 18 órától várja a közönséget a Shake Kvartett a Húzd rá! című zenés előadására, amelyet a józsefvárosi volt Arta-mozi nyári kertjében tartanak.

Az Arta-mozi (I. Văcărescu utca, 18. szám) nemrég került a színház gondozásába.

Molnos András Csaba rendező ebben az előadásban a magyar kultúra és zenetörténet egyik közkedvelt és a mai napig élő műfajával, a népies műdallal, azaz a nótával foglalkozik. A Borbély B. Emília, Éder Enikő és Kiss Attila közreműködésével megvalósuló produkció egy teljes értékű színházi előadás, mely során felcsendülnek majd olyan ismert dalok, mint a Rózsalevél, a Hamis a rózsám, a Jaj de szép kék szeme van magának, a Nincsen abban semmi szégyen vagy a Nem élhetek muzsikaszó nélkül.

Jegyek a színház jegypénztárában, vagy online válthatók 16, illetve kedvezményesen 8 lej értékben. További információk a ticket@tm-t.ro e-mail címen, illetve a 0752 111 803 telefonszámon kérhetők.








EZT OLVASTA MÁR?

X