Ezek a filmek versenyeztek volna Cannes-ban, ha nem maradna el a fesztivál


-A A+

Bár a 73. cannes-i filmfesztivált a koronavírus-járvány miatt a megszokott formájában nem tartják meg, a hivatalos versenyprogramba beválogatott 56 alkotás, köztük 15 elsőfilm listáját szerdán Párizsban közzétették a szervezők.

Az ismert rendezők közül az amerikai Wes Anderson The French Dispatch, a francia Francois Ozon Eté 85 (85 nyara), a dán Thomas Vinterberg Druk és az Oscar-díjas 12 év rabszolgaság brit rendezőjének Steve McQueennek két filmje (Lovers Rock, Mangrove) is bekerült a Cannes 2020 címmel készített válogatásba.„Ez a gyönyörű válogatás a bizonyítéka annak, hogy a filmművészet továbbra is él, és a karantén alatt sem szűnt meg” - mondta az interneten élőben közvetített bejelentésen Thierry Frémaux fesztiváligazgató.

„A rendezők nem adták fel, 2067 filmet küldtek el nekünk, ami rekord. Mivel ők dolgoztak, az a legkevesebb, hogy átvettük és megnéztük a filmjeiket. Új formát kellett találni. De az soha nem jött szóba, hogy búcsút mondjunk mindenkinek azzal, hogy majd jövőre találkozunk” - fogalmazott az igazgató.

Ez az első alkalom, hogy kétezernél több nagyjátékfilmet neveztek be a cannes-i fesztiválra. Tavaly 1845 nevezés érkezett. Thierry Frémaux elmondta: a kiválasztott alkotások feladta lesz, hogy visszaadják a kedvet a moziba járáshoz.  

Nem lesz verseny

A Cannes 2020 címmel készített válogatás célja, hogy a kiválasztott filmek a lehető legnagyobb médiafigyelmet kapják, és hozzájáruljanak a március közepe óta teljesen szünetelő filmgyártás újraindulásához. A fesztiválhagyományokkal ellentétben azonban idén nem lesz verseny az alkotások között, így díjátadót sem tartanak.

A rendkívüli helyzet miatt a szervezők nem a hagyományos programokba válogatták be a filmeket, hanem új kategóriákat hirdettek (visszatérők, újoncok, elsőfilmek, vígjátékok, dokumentumfilmek, stb) annak érdekében, hogy a nézők jobban tudjanak tájékozódni az alkotások között. A filmek egy részét más fesztiválokon, a San Sebastián-i, a puszani (Dél-Korea), a New York-i, a Los Angeles-i, a Mar del Plata-i, a torontói, a franciaországi deauville-i vagy az angouleme-i seregszemlén mutatják majd be, és továbbra is tárgyalások folynak az együttműködésről a velencei filmfesztivállal.

Az 56 kiválasztott film több mint harmada (21) francia alkotás a tavalyi nyolc után, ami a fesztivál részéről nem titkoltan politikai gesztus is. „Franciaország példát kíván mutatni kitartó filmgyártásával, amely vízióval rendelkezik, saját filmeket gyárt és közben más országok alkotásait is értékeli” - mondta a fesztiváligazgató. 








EZT OLVASTA MÁR?

X