Kőszínházból szabadtérre: ilyen előadásokat terveznek nyárra az erdélyi társulatok


-A A+

Mióta eldőlt, hogy június 1-től lehet szabadtéri előadásokat tartani Romániában maximum 500 néző részvételével és a járványügyi előírások betartásával, az erdélyi színházak többsége keresi a megfelelő teret és a megfelelő darabot az ilyen típusú előadásokhoz. Megnéztük, hogy hol mire számíthatnak a nézők. 

Múzeumkertben indul újra a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház

Szabadtéri előadásokkal indul újra a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház: június 6-tól, szombattól indítanak sorozatot a Múzeumkertben. A sepsiszentgyörgyi magyar társulat történetében először kerül sor nyári előadás-sorozatra, amelynek keretében a nézőket sajátos módon készült, új bemutatókkal szórakoztatják.

Június folyamán három kortárs szöveg alapján készült előadást mutatnak be. A jelenkori magyar színházcsinálás egyik legkiemelkedőbb alkotójának, Pintér Bélának A Sütemények Királynője című sajátos humorú darabját Pálffy Tibor rendezésében adják elő. A Puerto Rico-i José Rivera Felhőtektonika című líraibb szövegét Bocsárdi László rendezésében állítják színre, míg Andreea Vălean román szerző Ha fütyülni akarok, fütyülök című megrázó darabja Zakariás Zalán rendezésében kerül bemutatásra.A Múzeumkerti sorozat első előadását – A Sütemények Királynője című darabot – június 6-án, szombaton 20:30-tól nézhetik meg a sepsiszentgyörgyiek. Eső esetén az előadást vasárnap este mutatják be. A Tamási Áron színház felhívja a figyelmet, hogy a kiszámíthatatlan időjárás miatt minden előadás kétszer van betervezve, így ha az előadás napján eső lesz, a megvásárolt jegyek automatikusan érvényessé válnak a következő napra vagy visszaválthatóak.

Javasolják az online jegyvásárlást, de ha erre nincs lehetőség, június 5-től, péntektől a Központi Jegyirodában is válthatnak belépőt az érdeklődők. Ennek nyitvatartási rendje hétfőtől csütörtökig 9-16 óra között, míg pénteken 9-től 13 óráig, illetve előadások előtt egy órával a helyszínen.

A nézők beengedése a Múzeumkertbe a járványügyi protokoll betartása végett 20 órakor, fél órával a kezdés előtt történik. A színház minden nézője számára biztosít kézfertőtlenítőt és szájmaszkot, a helyfoglalás pedig az érkezés sorrendjében történik. Azt javasolják a nézőknek: öltözzenek a szabadtéri előadási viszonyoknak megfelelően, esetleg vigyenek magukkal pokrócot. Arra is felhívják a figyelmet, hogy a járványügyi intézkedéseknek megfelelően a 37,3 Celsius-fok fölötti testhőmérséklettel rendelkező nézőket nem áll módjukban beengedni a nézőtérre.

A sepsiszentgyörgyi, Múzeumkerti szabadtéri színházi esték programja:

2020. június 6., 20:30 / esős idő esetén: 2020. június 7., 20:30
Pintér Béla: A Sütemények Királynője
Rendező: Pálffy Tibor

2020. június 9., 20:30 / esős idő esetén: 2020. június 10., 20:30
José Rivera: Felhőtektonika
Rendező: Bocsárdi László

2020. június 11., 20:30 / esős idő esetén: 2020. június 12., 20:30
José Rivera: Felhőtektonika
Rendező: Bocsárdi László

2020. június 14., 20:30 / esős idő esetén: 2020. június 15., 20:30
Andreea Vălean: Ha fütyülni akarok, fütyülök
Rendező: Zakariás Zalán

2020. június 16., 20:30 / esős idő esetén: 2020. június 17., 20:30
Andreea Vălean: Ha fütyülni akarok, fütyülök
Rendező: Zakariás Zalán

2020. június 20., 20:30 / esős idő esetén: 2020. június 21., 20:30
Pintér Béla: A Sütemények Királynője
Rendező: Pálffy Tibor

2020. június 24., 20:30 / esős idő esetén: 2020. június 25., 20:30
Pintér Béla: A Sütemények Királynője
Rendező: Pálffy Tibor

2020. június 27., 20:30 / esős idő esetén: 2020. június 28., 20:30
José Rivera: Felhőtektonika
Rendező: Bocsárdi László

2020. június 30., 20:30 / esőnap: 2020. július 1., 20:30
Andreea Vălean: Ha fütyülni akarok, fütyülök
Rendező: Zakariás Zalán

Két szabadtéri helyszínen vár a szatmárnémeti Harag György Társulat

Mint írtuk, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata két szabadtéri színpadon is mutat be előbb felújított, majd új előadásokat: a Tűzoltótorony parkjában felállított mobilszínpadon nagyszínpadi előadások, a Képzőművészeti Múzeum udvarára tervezett kisszínpadon pedig stúdióelőadások, pódiumestek és bábszínházi előadások lesznek.

Ilyen pódiumest lesz június 7-én, vasárnap a szatmárhegyi születésű Páskándi Géza költő, dráma- és prózaíró halálának 25. évfordulójára emlékező Önarcképek-ujjlenyomatból Szugyiczky István szerkesztésében és rendezésében. Az előadásban Kovács Éva, Nagy Csongor, Rappert-Vencz Gábor, Frumen Gergő és Rappert-Vencz Stella színművészek lépnek fel.A színház júniusi programja:

Június 7., vasárnap 11 óra – Terülj, terülj asztalkám (r. Nagy Regina) – a Brighella Bábtagozat előadása a Szépművészeti Múzeum udvarán
Június 7., vasárnap 19 óra – Önarcképek - ujjlenyomatból (r. Szugyiczky István) – Páskándi-pódiumest a Szépművészeti Múzeum udvarán

Június 12, péntek, 11 óra – Nagy Regina: A Kiskakas gyémánt félkrajcárja (r. Nagy Regina) - a Brighella Bábtagozat előadása a Szépművészeti Múzeum udvarán
Június 12, péntek, 19 óra – Dragomán György: Vasvonó (r. Frumen Gergő) - a Szépművészeti Múzeum udvarán

Június 19., péntek 11 óra – Terülj, terülj asztalkám (r. Nagy Regina) – a Brighella Bábtagozat előadása a Szépművészeti Múzeum udvarán
Június 19., péntek, 21 óra – Zágon I.-Nóti K.- Eisemann M.: Hippolyt, a lakáj (R. Bessenyei Gedő István és Bordás Attila) – a Tűzoltótoronynál

Június 27, szombat, 11 óra – Nagy Regina: A Kiskakas gyémánt félkrajcárja (r. Nagy Regina) - a Brighella Bábtagozat előadása a Szépművészeti Múzeum udvarán
Június 27., szombat, 21 óra – Tasnádi István: Paravarieté (r. Balázs Attila) – a Tűzoltótoronynál

A nyári hónapokban folytatódik a Havi Dráma felolvasószínházi előadássorozat, a szabadtéri színpadon és az online térben is. Nem ér véget a Nézz vissza Haraggal című sorozat sem, így a társulat Youtube-csatornájára újabb előadásfelvételek kerülnek fel, közölte a színház.

Egykori mozi udvarán lép fel a Temesvári Csíky Gergely Állami Magyar Színház

A Temesvári Csíky Gergely Állami Magyar Színház nemrég bővült új játszóhellyel, az Arta-mozi (I. Văcărescu utca, 18. szám) épületét újítják épp fel, az épület udvara pedig alkalmas kültéri előadások szervezésére. Mint írtuk, június 10-én este 18 órától a társulat tagjaiból verbuválódott zenekar, a Shake Kvartett lép fel itt a Húzd rá! című zenés előadással.

Ezután június végéig felújításon dolgozik a társulat, majd augusztusban kezdik újra a munkát: részt vesznek a Gyulai Várszínház 57. évadában, meghívásuk van Esztergomba is, szeptemberben pedig Budapestre, tudtuk meg Balázs Attilától, a Csíky Gergely Állami Magyar Színház igazgatójától. Temesváron augusztustól lesznek láthatók felújított előadások az Arta-mozi udvarán. A bérleteket nem csak ezekre, hanem a 2020/2021-es évad előadásaira is fel lehet majd használni. Az színház Facebook-oldalán június folyamán is folytatják az online tartalmak – mesedélelőttök, Örkény-egypercesek – közvetítését.

Interneten közvetített ősbemutatóval zár évadot a nagyváradi Szigligeti Színház

A Szigligeti Színház figyelemmel kíséri a romániai hatóságok munka- és egészségügyi előírásait, valamint a tömegrendezvényekre vonatkozó szabályozásokat. „Mindezek, valamint a színház eredeti terveinek figyelembe vételével, az elkövetkező időszakban részben a korábban már elkezdett alkotói folyamatokra, részben pedig az új előírásoknak megfelelő produkciókra koncentrálunk” – mondta el Biró Árpád Levente, a színház kommunikációs felelőse.

A színházban május 15. után kezdődött el újra a munka, azóta online előadásokra lehet jegyet váltani. Az Otthon-páholy vetítéssorozatot az Y című előadás élőben streamelt ősbemutatójával zárják június 21-én. 

Az online vetítésekkel párhuzamosan felújítópróbák zajlanak, hiszen augusztusban és szeptemberben több magyarországi meghívásnak is eleget tesz a társulat. „Ott leszünk Gyulán, Kisvárdán és Budapesten is. Korábbi előadásaink felújítása mellett, június végétől-július elejétől megkezdjük a következő, 120. ünnepi évad előkészületeit is, egy szabadtéri előadásra készülünk, Botos Bálint rendezésében, illetve Telihay Péter rendezésében a Gyulai Várszínházzal viszünk színre egy koprodukciót” – tájékoztatott Biró Árpád Levente, hozzátéve, hogy erről a két előadásról, illetve a további augusztusi szabadtéri előadásokról a későbbiekben közölnek részleteket.

Augusztusban léphet fel szabadtéren a Csíki Játékszín

A félbeszakadt évad egyik előadásának, a III. Richárd próbafolyamatait kezdte el a járványügyi korlátozások enyhítését követően a Csíki Játékszín társulata – mondta el a Maszol érdeklődésére Kányádi Szilárd, az intézmény igazgatója. A munkát május 15-étől két hetes online szövegolvasó próbákkal kezdték el, péntektől pedig kezdődik a tényleges próbafolyamat egyelőre csökkentett létszámmal. „Néhány szereplős jeleneteknek a próbáit kezdjük el, egyelőre maszkban, az egészségügyi rendelkezések betartásával. Bízunk abban, hogy június 15-e után enyhülnek a szabályok és akkor megfelelőbb körülmények között tudjuk folytatni a munkát” – mondta Kányádi Szilárd. Július elejére tervezi a Csíki Játékszín a III. Richárd előadás olyan fázisba juttatását, hogy akár közönség előtt is be lehessen mutatni. „Ezt nyilván most meghatározatlan ideig nem tudjuk megtenni” – fogalmazott az intézményvezető.

Júliusban a társulat két hetes szabadságot kap, majd a visszatérést követően korábbi előadások felújításával folytatódik a munka, ezt a fázist augusztus közepéig tervezi a színház vezetősége. „A szabadtéri előadások lehetséges változatai most konkretizálódnak, most válogatjuk és nézzük át, hogy mi az, ami adaptálható külső térre is adott esetben. Erről is tudok annyit mondani, hogy a már meglévő előadásokból például az Ásókapa ki tud kerülni kisebb helyszínre is. Szóba jöhet, mint lehetséges játszóhely a Csíki Székely Múzeum udvara, ahová vinnénk előadásokat a meglévő repertoárból a múzeummal való együttműködés keretében. Úgy néz ki, hogy a III. Richárdból is készítenénk egy olyan adaptált változatot, ami itt lenne bemutatva. Ez utóbbit csupán 2-3 alkalomra tervezzük, kimondottan nyári szabadtéri kiadásként, ízelítőként, hogy megmutassuk, mire számíthat a közönség majd bent, ha be lehet menni a színház épületébe előadásokra” – mondta el az esetleges nyári előadások megtartásával kapcsolatosan Kányádi Szilárd.

Még ebben az évadban új előadást tervez a Figura Stúdió Színház

Két és fél hónap kényszerpihenő után június elejétől újra elkezdődnek a próbák a Figura Stúdió Színháznál – közölte a Figura Stúdió Színház. Bár a járványt megfékező intézkedések miatt, valamennyi kulturális intézményhez hasonlóan március közepétől a Figura is felfüggeszteni kényszerült a nyilvános és művészi tevékenységét, az élet nem állt meg a gyergyószentmiklósi színházban. „A csendes időszak alatt megszépült a két játéktér: a nagyszínpadot és a teljes stúdiótermet újrafestették, a folyósokat kimeszelték, illetve számos olyan javítási munkálatra került sor, amelyre a normál tevékenység mellett csak a nyári szünetben lett volna lehetőség. Az épület belső udvarán új szabadtéri színpad létesült, amely a még tartó korlátozások ideje alatt játszott előadásoknak ad majd teret” – áll az intézmény lapunkhoz eljuttatott közleményében.

 Az évad hátralévő részében két új produkción dolgozik a társulat, betartva a hatóságok által előírt szabályokat: Long–Singer–Borgeson: Shakespeare Összes Rövidítve című darabját Barabás Árpád, valamint Gianina Cărbunariu Stop the Tempo! című szövegét Faragó Zénó állítja színpadra. Előbbi bemutatójára várhatóan még ebben az évadban sor kerül. A S.Ö.R. egyfajta élő Shakespeare-album, amely a neves drámaíró legismertebb műveiből kiragadott részleteket hozza színpadra és egyben közelebb a nézőkhöz egy közvetlen, jó humorú, improvizatív előadásban.

A Kövekkel a zsebében, valamint A Kiválasztott című előadásokat tervezi a szabadtéri színpadra a társulat, illetve készülnek egy felolvasó-színházi előadással is erre az időszakra.

FRISSÍTÉS: A többi erdélyi magyar társulat közül a Kolozsvári Állami Magyar Színház online premierre készül, emellett folytatja Theatre on Air facebookos előadás-közvetítéseit, a Kolozsvári Magyar Opera a Bánk bán bariton változatának augusztus 20-i, budapesti bemutatójára készül, a kolozsvári közönséggel pedig Youtube-csatornáján tartja a kapcsolatot június végéig. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a csütörtökön nyílt, Harag György színházrendezőre emlékező kiállítással fogadta újra nézőit, akiket további facebookos tartalmakkal is szórakoztat. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház pedig a következő évadra készül: „Július közepe előtt kész lesz két előadásunk, de nem szabadtérben és online-ban gondolkozunk” – nyilatkozta Nagy Pál színházigazgató.

(Címlapfotó: Pexels.com)

 








EZT OLVASTA MÁR?

X