A járvány alatti elszigeteltség és a távmunka sok mindenben előnyére vált a Kolozsvári Állami Magyar Színház POOL (no water) című produkciójának, állítják az alkotók. Mark Ravenhill brit drámaíró 2006-os darabját eredetileg színpadra tervezték, végül színház és vizuális performansz határán mozgó film lett belőle, amely június 10-től egy hónapig online nézhető.

Buzási András, Kali Andrea, Marosán Csaba, Ötvös Kinga és Varga Csilla színészek saját otthonaikban, saját tárgyaik között, saját ruháikban játsszák tulajdonképpen saját magukat, a színészeket, akik bemutatják a Ravenhill-darab karaktereinek bizonyos aspektusait a kamera előtt, tudtuk meg a színház keddi online sajtótájékoztatóján. Öt vizuális művészről szól a darab. Egyikük sikeres, luxusvillában lakik, ahová meghívja a barátait, de balesetet szenved és kórházba kerül, a barátai pedig betegségéből formálnak műalkotást. A művészet etikai kérdéseit, a barátság határait, a féltékenységet feszegeti a 2 óra 10 perces, 16 éven felülieknek ajánlott film, amelynek minden egyes jelenetét telefonokkal rögzítették.A kontextushoz hozzátartozik, hogy az előadást 2018-ban tervezték bemutatni Kolozsváron, de a színház akkori költségvetési bizonytalansága miatt elhalasztották. Aztán éppen akkor kezdték volna el próbálni, amikor elrendelték a szükségállapotot Romániában. Az alkotók a színház jóváhagyásával viszont úgy döntöttek, hogy nem hátrálnak meg, hanem a járványhelyzetből próbálnak meg előnyt kovácsolni.

Ezt az előnyt Andu Dumitrescu látványtervező a kezdetektől érezte, szerinte az elszigeteltség csak felerősítette mindazt, ami amúgy is koncepció volt: azt, hogy a jelenetek a saját frusztrációik rabjaként élő karakterek különálló performanszai, amelyekben hangsúlyos szerepe van a vizuális és hangi világnak. Radu Nica rendezőnek kicsit nehezebb volt a távmunkához alkalmazkodni: „nem tudtam mindent kontroll alatt tartani, ami egy rendezőnek elég traumatikus. Ugyanis technikai okok miatt nem tudtuk Zoom-on keresztül, élőben rögzíteni a jeleneteket, ezért bíznom kellett a színészekben, megosztanom velük a felelősséget” – mondta. Hozzátette, ahhoz szokott, hogy a színházi előadásoknak van egy ritmusa, ami a csúcsponthoz közeledve egyre gyorsabb, itt azonban lehetetlen volt ezt átlátni, befolyásolni.Hamar kiderült, hogy videokonferencia formájában nem működik a közös próbálás, ezért az egyéni beszélgetésekre tértek át. Azzal kezdték, hogy a színészek bemutatták az otthonaikat, környezetüket. „Minden lassabban ment, ott volt a szorongás az emberekben” – mesélte a rendező. „Én pont erre alapoztam” – tette hozzá Andu Dumitrescu. „Arra kértem őket, hogy filmezzék le az otthonukat, ebben pedig benne voltak a problémáik, szorongásaik is. Emiatt a jeleneteknek van egy dokumentumjellegű rétege is” – mutatott rá a látványtervező. A színészek környezete akaratlanul is rajta hagyta a nyomát a karaktereken. Kali Andrea jelenetei például csendesebbek, ugyanis csak hajnalban volt lehetősége azokat rögzíteni, amikor a gyermekei még aludtak, magyarázta Radu Nica, hozzátéve, hogy sajátos helyzet volt az is, hogy gyakran órák teltek el a rendezői instrukció átbeszélése és a jelenetek rögzítése között.

A számtalanszor újravett jelenetekből hatalmas mennyiségű nyersanyag lett, ezt Andu Dumitrescu vágta össze, és látta el vizuális effektekkel, Vlaicu Golcea pedig technikailag egységesítette, kitisztította, és zenével egészítette ki. A zene és a vizuális effektek egyfajta kommentárként működnek a jelenetek, karakterek mellett, a teljes film pedig vizuális versként is nézhető, jellemezte Tompa Gábor színházigazgató, aki már a sajtótájékoztató előtt láthatta a végeredményt.A film utóéletével kapcsolatban Andu Dumitrescu elmondta, hogy egy kiállítóteremben, installációként is el tudná képzelni, Radu Nica pedig azt tartaná nagy eredménynek, ha párbeszédet indítana el arról, hogy ez még színház vagy sem, mennyire releváns, lehet-e ez a forma opció a színházak számára a nagyszínpadi és a stúdióelőadások mellett. „Vannak előnyei: egyrészt a fiatal alkotóknak lehetőséget jelent, hiszen olcsó, másrészt eljut olyan emberekhez is, akiknek másképp nincs hozzáférése a színházhoz” – részletezte a rendező. Tompa Gábor szerint nem az a kérdés, hogy ez színház-e vagy sem, nem helyettesítheti a színházat, hanem más, ami akár önálló, innovatív formává válhat.

A Kolozsvári Állami Magyar Színházban július 6-ig folyik még a munka ebben az évadban. Tompa Gábor elárulta, hogy június 20. után szabadtéri előadásokkal is próbálkoznak a stúdiótér és az előcsarnok közötti udvaron, valószínűleg a Homemade és a Concord Floral című előadásaikat adaptálják erre a térre, illetve koncertet is terveznek.