Bemutatkozott Kolozsváron a 111 éves szolnoki művésztelep


-A A+

Kivételes értékű tárlat tekinthető meg Kolozsváron, a Minerva Házban: csütörtök este két helyiségben, a Cs. Gyimesi Éva teremben és az épület alagsorában megnyitották a 111 éves szolnoki művésztelep vendégkiállítását. Az Erdélyben első alkalommal bemutatott, a telep egész történetébe és jelenkorába is betekintést nyújtó tárlatot Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Murádin Jenő művészettörténész nyitották meg, a szolnoki vendégek jelenlétében.

A szolnoki művésztelep a Kárpát-medence egyik legjelentősebb alkotói közössége, a nagybányaival vagy szentendreivel egyenértékű, mondta Murádin Jenő. Olyan képzőművészek dolgoztak ott, mint Deák-Ébner Lajos, Bihari Sándor, Fényes Adolf, Zemplényi Tivadar, Koszta József, Mednyánszky László, Aba-Novák Vilmos, a következő generációból pedig Verebes György, Baranyó Sándor, Ágotha Margit, Szente-Szabó Ákos, Hangay Szabó László és még sokan mások.

Noha az erdélyi közönségnek több mint egy évszázadot kellett várnia arra, hogy a szolnoki művésztelep termését vendégtárlaton megismerhesse, a kezdeményezők és szervezők kölcsönösen biztosították egymást: a kapcsolatnak lesz folytatása.  








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X