Megvásárolja Magyarország André Kertész fotógyűjteményét
André Kertész munkásságát a magyar kulturális örökség kiemelt elemének tekinti a magyar kormány, ezért megvásárolja a fotógyűjteményét, ami a Magyar Nemzeti Múzeumba kerül majd, írja a hvg.hu.
A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a magyar származású fotóművész egy New York-i alapítvány tulajdonában lévő fotógyűjteményét legfeljebb bruttó 6,1 millió dollárért vásárolnák meg. A hagyaték hazaszállítása, a biztosítása és a közgyűjteményben való elhelyezése érdekében a pénzügyminiszternek további 62 millió forintról kell gondoskodnia.André Kertész, eredeti nevén Kertész Andor 1894-ben született Budapesten, zsidó kiskereskedők fiaként. Gyermekkora nagy részét Szigetbecsén töltötte, első fényképezőgépét 14 évesen kapta apjától, akit egyébként egy évvel később elvesztett. Az első világháború kitörése után önkéntesként bevonult, történeti értékű fotókon örökítette meg a katonák hétköznapjait. 1925-ben, a fokozódó antiszemita légkör miatt emigrált Párizsba, ahol a művész-, munkás- és csavargóvilágot dokumentálta.
1936-ban költözött az Egyesült Államokba, New Yorkba költözött, ahol főleg megrendelésre fotózott, csak 1964-ben szervezett neki önálló kiállítást a MoMa. Többször visszatért Magyarországra, 1984-ben Esztergomban bejárta korábbi munkáinak helyszínét. Utolsó éveiben alig mozdult ki New York-i lakásából, de itt is tovább fényképezett színes Polaroid-technikával. Végakarata mintegy 200 fotót és sok tárgyat Magyarországra, azon belül Szigetbecsére juttatott, ahol emlékmúzeumot rendeztek be a tiszteletére.
- 34919 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34921 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34921 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34923 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34924 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34924 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni