Megtartják pénteken a Székely Népviselet Napját Hargita megyében


-A A+

Július 3-án, pénteken megtartják a Székely Népviselet Napját Hargita megyében – közölte hétfőn a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes.

Harmadik éve, hogy a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon megtartja a Székely Népviselet Napját. Ehhez a naphoz bárki csatlakozhat, aki otthon, a munkahelyén, vagy éppen a bevásárlását intézve magára ölti a székely népviseletet, vagy annak valamely darabját. A 2017-ben útjára bocsájtott kezdeményezés az idei, 2020-as sajátos helyzetben sem marad el, hiszen mindenki önállóan, biztonsággal tud csatlakozni a felhíváshoz – hangúlyozzák a szervezők lapunkhoz eljuttatott közleményükben. 

A Hargita Együttes arra biztat minden székely, vagy akár más tájegység népviseletével rendelkezőt, hogy július 3-án pénteken, öltse magára viseletét vagy viseletének valamely darabját, induljon vagy maradjon otthon – ki-ki teendői szerint és találjon egy pillanatot, amelyet megoszt a szervezőkkel és rajtuk keresztül az együttes Facebook-oldalának követőivel. „Lényeg a felvett népviselet!” – fogalmaznak.

A Székely Népviselet Napján készült fényképeket, július 3-án éjfélig várják a hargitaneptanc@gmail.com e-mail címre, illetve az Együttes Facebook oldalára privát üzenetként.  A fotókat megosztják az együttes Facebook-oldalán.

(Borítókép: Gábos Albin)








EZT OLVASTA MÁR?

X