TIFF 2020: fekete komédia, családi dráma és erotika a versenyprogramban


-A A+

Nyolc nagyjátékfilmes debüt és négy második nagyjátékfilm versenyez a július 31. és augusztus 9. között megszervezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), közölték hétfőn a szervezők.

„Mint az eddigi években is, meglepő mezőnyről van szó, sok vakmerő, késélen táncoló történettel, különböző műfajokban a fekete komédiától és thrillertől az erotikus drámáig és kísérleti filmig, amelyeknek közös nevezője a család dinamikája, és minden válság, ami ezzel jár” – mondta el Mihai Chirilov, a TIFF művészeti vezetője.

 A Transilvania Trófea 2019-es nyertesét (Monos) adó Kolumbiából érkezik a Tantas almas (r. Nicolás Rincón Gille), amelynek főszereplője egy kétségbeesett apa, aki megpróbálja visszaszerezni a polgárháborúban meghalt fiai holttestét. A lengyel Bartosz Kruhlik Supernova című filmje szintén egy apa kétségbeeséséről és egy látszólag nyugodt közösség váratlan tragédiájáról szól, különlegessége, hogy teljes egészében egy vidéki úton forgatták.

A Peaky Blinders bűnügyi tévésorozat harmadik évadának alkotója, a belga Tim Mielants nagyjátékfilmmel debütál, Patrick című alkotása az apját elvesztő hallgatag férfiról szóló, nudista-táborban játszódó fekete komédia, amelyért már kapott egy rendezői díjat Karlovy Varyban. Peter Mackie Burns második nagyjátékfilmje, a Rialto szintén egy eltűnő apáról szól, a főszereplő családi élete akkor kezd romba dőlni, amikor egy 19 éves prostituált karjaiban talál megnyugvást.

A dán Wildlife (r. Jeanette Nordahl) arra keresi a választ, hogy meddig lehet elmenni a családért hozott áldozatokban. A film főszereplője egy kamaszlány, aki anyja halála után jön rá, hogy rokonai illegális tevékenységet folytatnak. Az ausztrál Shannon Murphy Babyteeth című filmjében a szülők ráébrednek, hogy 16 éves, rákkal diagnosztizált lányuk egy drogdílerbe lett szerelmes.A francia Zoé Wittock Jumbo című filmjében egy bizarr szerelemről van szó, amit egy fiatal lány táplál a munkahelyéül szolgáló vidámpark körhintája iránt. Az identitáskeresésről és az intimitás felfedezéséről szól a Fidelity című lélektani dráma is. Nigina Sayfullaeva filmje megosztotta az orosz közbeszédet, miután bátran elemzi, hogy milyen fontos szerepet tölt be a szex és a hatalmi játszma a házasságban.

Az egyik legfontosabb iráni színházi rendező, Amir Homayoun Ghanizadeh első nagyjátékfilmje, az A Hairy Tale című bizarr fekete komédia a szürrealista drámaírók előtti tisztelgés. Zheng Lu Xinyuan The Cloud in Her Room című nagyjátékfilmje fekete-fehér kísérleti film, meditáció a szeretet, család, hovatartozás kérdéseiről.A válogatásban szerepel még a görög Zacharias Mavroeidis Apostratos című filmje, amelynek főszereplője vállalkozói fiaskója után háborús veterán nagyapja emlékét kezdi ápolni, de közben váratlan családi titkokat fedez fel. Ártatlan hazugságokból álló akadályversenyt kell leküzdenie a bolgár Sister (r. Svetla Tsotsorkova) című film főszereplőinek, két lánynak, akik nehéz körülmények között élnek anyjukkal együtt. A TIFF-en másodszor versenyző rendező szerint ez a film szerelmi vallomás azoknak, akik észrevétlen életet élnek.








EZT OLVASTA MÁR?

X