Holnap Fest és Törzsasztal Nagyváradon


-A A+

Május 31-én, pénteken este 6 órakor a Széchenyi téri Ady Endre Emlékmúzeumban a Holnap Fest nyitóprogramjaként a Törzsasztal vendége Dalos György Berlinben élő író, műfordító, a kortárs magyar irodalom németországi „nagykövete”. A szerzővel az idei könyvhétre megjelenő A közgazdász bukása című új regénye kapcsán, melynek itt tartják a bemutatóját is, Kőrössi P. József  beszélget. Szűcs László bemutatja a Várad 2013/5. számát.         

Ugyancsak pénteken, 19.30-tól Meleg Vilmos és Thurzó Zoltán zenés, irodalmi műsorát tekinthetik meg a a Fő utcán a holnaposok szoborcsoportjánál.

Szombaton, június 1-jén 18 órától avatják fel id. és ifj Rimanóczy Kálmán közös emléktábláját egykori házuk és irodájuk falán (az Áldás/Rimanóczy, mai Iosif Vulcan utcai ház Körös-parti sétányra néző oldalán). 19 órától mutatják be – a Rimanóczy család több tagjának a jelenlétében – Péter I. Zoltán A két Rimanóczy című új könyvét a Váradi Művelődési Ház (Arlus) nagytermében.

Este 20 órától a Red Vine együttes muzsikál a holnaposoknál.

Vasárnap, június 2-án 18 órától a békéscsabai Bárka folyóirat és szerzői mutatkoznak be (Elek Tibor, Farkas Welmann Éva, Kiss Ottó), majd Bakó Endre irodalomtörténész (Debrecen) tart előadást Nadányi Zoltánról. Közreműködik Kocsis Csaba (Berettyóújfalu).

Este 20 órától a Holnaposok szoborcsoportjánál a Hakeshet Klezmer Band koncertezik.

Mindhárom napon az irodalmi rendezvények előtt váradi újságírók fotói tekinthetők meg az Ady Múzeumban.

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X