Ismét távol-keleti turnén az Osonó Színházműhely


-A A+

Kedden újabb kéthónapos távol-keleti turnéra indult a Osonó Színházműhely. A sepsiszentgyörgyi társulat tagjai már-már „hazajárnak” Thaiföldre.

Ezúttal a négyhetes thaiföldi turnéjuk mellett műhelymunkát is vezetnek a bangkoki egyetemen és a Moradokmai színházi iskolában.

Ezt követően pedig négy hétig Vietnamban és Kambodzsában turnéznak, számolt be sajtótájékoztatón Fazakas Misi. Hozzátette: a távol-keleti országban felújítja Carnival című előadást, amelyet két évvel ezelőtt már színre vittek helyi színészekkel közösen. Akkor ez volt az első előadás, amelyben egy színpadon játszottak európai és thaiföldi színészek.

Fazakas Misi szerint a darab azokra a hasonlóságokra épít, ami a tradicionális thaiföldi és székely társadalom között fellelhető, így mindkét társadalomban jelen van a nyugati civilizáció előretörése, az „amerikanizmusok” háttérbe szorítják a hagyományos értékeket, a globalizáció, a „Coca-Cola kultúra” megváltoztatja a fiatalok világképét.

Az Osonó Színházműhely thaiföldi turnéjának csúcspontja július 30-án lesz, amikor a sepsiszentgyörgyi társulat lesz a díszmeghívottja a működésének 40. évfordulóját ünneplő bangkoki román nagykövetségnek. Gruia Jacota nagykövet két évvel ezelőtt látta a Carnival című produkciót, és most díszmeghívottként lépnek fel az ünnepségen, így a sepsiszentgyörgyi társulat a bangkoki diplomáciai testületek képviselői előtt öregbítheti Székelyföld hírnevét. „Megtisztelő számunkra ez a meghívás, örvendünk, hogy a román nagykövetség értékeli munkánkat, és reprezentatívnak tartja előadásunkat” – mondta Fazakas Misi társulatvezető. Hozzátette: az Osonónak be van már táblázva az egész nyara, hiszen augusztus harmadikától tábort szerveznek Kökösben, a Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatának.  Ezután, ugyanott nemzetközi tábornak lesznek házigazdái, majd augusztus közepén indulnak Monacóba, ahol részt vesznek az Amatőr Színházi Világfesztiválon. A négyévente megszervezett seregszemle, amelyre idén öt kontinens 24 előadását hívták meg, a világ legnagyobb és legrangosabb amatőr színházi fesztiválja.








EZT OLVASTA MÁR?

X