Új előadást mutat be szabadtéren a nagyváradi színház


-A A+

Főnixterv címmel új előadással készül a nagyváradi Szigligeti Társulat, amelynek szabadtéri bemutatóját augusztus 14-én, 20.30-tól tartják a Nagyváradi Vár nyári színpadán.

A társulat színművészeinek improvizációira épülő előadást Botos Bálint rendezi, aki korábban olyan szakmai és közönségsikernek örvendő előadásokat vitt színre, mint Csehov Apátlanul című darabja, valamint Szép Ernő Lila ákáca.

A Főnixterv című előadás szereplői a városszéli új negyed lakói: egy pályaelhagyó színész és barátnője az amibiciózus jogász, szomszédaik, akik kitartóan újítják otthonukat, valamint egy doktornő és alkalmi kedvese. Rajtuk, valamint rokonaikon és barátaikon keresztül láthatunk rá arra a mozaikra amely banalitásokból, titkokból, szerelmekből és ami talán ennél is fontosabb, az új élet vágyából rajzolódik ki. Hétköznapjaik tragikomikus helyzetei arra világítanak rá, hogy az önmegvalósítás és az önsorsrontás között milyen vékony a határ.

A szabadtéri bemutatóra, valamint az augusztus 15-ei második előadásra jegyek augusztus 4-étől kaphatók a Szigligeti Színház jegypénztárában, valamint online. Esőnap: augusztus 16.

Szereplők: Balogh Attila, Csatlós Lóránt, Firtos Edit, Fodor Réka, Kiss Csaba, Kocsis Anna, Kovács Enikő, Pitz Melinda, Rácz Endre, Román Eszter, Tasnádi-Sáhy Noémi
Rendező: Botos Bálint
Dramaturg: Kárpáti Péter
Díszlet- és jelmeztervező: Florina Bellinda Vasilatos
Koreográfus: Györfi Csaba
Dramaturg gyakornok: Kovács Emese







EZT OLVASTA MÁR?

X