A közönség döntheti el, melyik magyar filmklasszikust vetítsék a Kolozsvári Magyar Napokon


-A A+

Szavazás indult a Kolozsvári Magyar Napok honlapján arról, hogy melyik filmet vetítsék a 11. kiadáson a Főtéren. 

Mint arról beszámoltunk, a járványhelyzetre való tekintettel különleges körülmények között szervezik meg az idei Kolozsvári Magyar Napokat, például a rendezvényeken való részvételt előzetes regisztrációhoz fogják kötni. A szervezők csütörtökön közölték, hogy két filmvetítéssel is készülnek. 

„Talán sokan emlékeznek még arra, hogy az első Kolozsvári Magyar Napok egyik kiemelt eseménye volt a Főtéren levetített legendás István, a király rockopera. Rendezvényünk keretei között azóta nem került sor főtéri filmvetítésre, így most – kárpótolandó, hogy a koronavírus-járvány miatti óvintézkedések nem teszik lehetővé a megszokott, tömegeket megmozgató főtéri koncertek megszervezését – két film levetítésére is készülünk” – olvasható a szervezőcsapat közleményében. 

 

Megtekinthető lesz Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című 2015-ös filmdrámája, amely – nem mellőzve a humort – átkalauzolja nézőjét a XX. századi magyar történelem legfontosabb eseményein, hogy egy családtörténeten keresztül beszéljen a múlt század sorsfordító eseményeiről.

A második levetítendő filmről azonban a 11. Kolozsvári Magyar Napok közönsége dönthet: internetes szavazás keretében lehet választani tíz olyan filmalkotás közül, melyeket a Nemzeti Filmarchívum bocsájt a szervezők rendelkezésére, s melyet a Kincses Kolozsvár Egyesület, a Filmtett Egyesület és Magyarország kolozsvári főkonzulátusának szervezésében láthatnak majd az érdeklődők. 

Ennek megfelelően augusztus 4-én éjfélig a Kolozsvári Magyar Napok honlapján lehet szavazni a következő magyar filmklasszikusok valamelyikére: Fábri Zoltán: Isten hozta őrnagy úr; Fábri Zoltán: Két félidő a pokolban; Szabó István: Mephisto; Török Ferenc: Moszkva tér; Várkonyi Zoltán: Egri csillagok; Gothár Péter: Megáll az idő; Makk Károly: Szerelem; Bacsó Péter: A tanú; Keleti Márton: A tizedes meg a többiek; Kertész Mihály: A tolonc.

(Címlapfotó forrása: Kolozsvári Magyar Napok Facebook-oldala)








EZT OLVASTA MÁR?

X