Mozizás maszkban: elkezdődött a TIFF Kolozsváron


-A A+

A három kolozsvári szabadtéri helyszínen párhuzamosan vetített Boldog idők (La belle époque) című filmmel nyílt meg pénteken Kolozsváron a 19. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF), amely a járvány miatt helyibb, kisebb, „könnyedebb” lesz.

A francia nyitófilm főszereplője egy 60 éves, megkeseredett férfi, aki váratlan lehetőséget kap: fia forgatókönyvíró barátjának köszönhetően visszautazhat egy tetszőleges időpontba a múltba. A csillagászati összegekért kínált szolgáltatás színészek és díszletek segítségével valósítja meg az időutazást. Victor saját ifjúkorát válassza, egészen pontosan azt az időpontot, amikor feleségével – akivel épp párkapcsolati válságot élnek át – egymásba szerettek. A film egyrészt óda a szerelemhez, másrészt szellemessége, bonyodalmai épp abból az alapigazságból adódnak, hogy a múltat nem lehet visszahozni. Ennek ellenére a nosztalgia mégis erőt ad, üzeni a film.A szép emlékekre a TIFF-nek is szüksége van, jegyezte meg Mihai Chirilov művészeti igazgató a megnyitón, amelyet a nyilvánvaló kellemetlenségek – lázmérés, maszkviselés – igyekeztek minél pozitívabbra hangolni. Tudor Giurgiu fesztiváligazgató büszkén emelte ki, hogy a TIFF nyitja a járvány után újrainduló kulturális életet nem csak Kolozsváron, hanem európai szinten is, hiszen csak ezután következnek a nagy filmfesztiválok, például a szarajevói vagy a velencei, amelyeket fizikai formájukban is megszerveznek. Mint mondta, számos nehézségük volt a szervezéssel, de egy jó dolog van a halasztásban, az, hogy az évnek ez a szakasza általában nem esős. A filmrajongók remélhetik, hogy ebben igaza lesz, ha ugyanis esik, most nem lesz beltéri alternatíva a vetítésekre.Mihai Chirilov a kockáztatás fontosságáról beszélt a megnyitón, arról hogy a biztonság keresése olykor az előrelépést gátolhatja, hiszen csak az nyer, aki mer. Ha 2002-ben nem vállalnak kockázatot, és hallgatnak azokra, akik kudarcot jósoltak, most TIFF sem lenne, idézte fel. A mozi, bár sokan eltemették, még mindig létezik, sőt mer provokálni, ahogy az idei válogatás filmjei is bizonyítják, tette hozzá a művészeti igazgató.Ezzel együtt persze a megnyitón többször elhangzott, hogy a résztvevők biztonsága az elsődleges szempont. A helyszíneken a fesztiválprogram mellé ajándék kézfertőtlenítőket helyeztek el a székekre, maszk és lázmérés nélkül sehová sem engednek be. Ez lassítja ugyan a belépést – érdemes mindenhová időben érkezni –, de szükségesnek tűnik, mert a gyéren elhelyezett székek ellenére is elég nagy tömeg gyűlik össze egy-egy filmre, látszik, hogy a filmrajongók kiéheztek a hasonló eseményekre, főleg, hogy a mozik újranyitása teljesen bizonytalan.Az idei programban 152 film szerepel, ebből 135 nagyjátékfilm (ezekből már ajánlottunk néhányat). A filmek 49 országból származnak és nyolcnak lesz Kolozsváron világpremierje. A járványhelyzet ellenére mintegy 700 meghívott érkezik a fesztiválra, igaz, ezek nagyrészt romániaiak. Megtudtuk azt is, hogy a főtéren az eddiginél nagyobb vászonra vetítenek majd. Az új szabadtéri helyszínek között egyébként több hangulatos is van, ilyen például a Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetem (USAMV) nemrég rendbetett, tágas udvara. Péntek este közölték azt is, hogy a korábban bejelentett helyszínekhez csatolták az Echinox-udvart is, ide helyezték át a korábban a Hójába, a falumúzeum közelébe tervezett éjszakai vetítéseket.

A helyszínek közül néhányat már péntek délben bejártunk. Az idei TIFF talán legnépszerűbb kolozsvári helyszíne a Transilvania sportpark lesz, ugyanis a tágas zöldövezetben létrehozott szabadtéri mozi mögött állították fel a kolozsvári Street Food Parkot. Az utcai fesztiválokról ismert több tucat gyorsbüfés már ottjártunkkor izzította a grilleket.A Babeș-Bolyai Tudományegyetem főépületének belső udvara péntek délelőtt úgy nézett ki, mint egy amerikai autós mozi. A Báthory udvarán már koradélután minden készen állt a TIFF-es mozizók fogadására, a székeket a járványügyi szabályozások betartásával másfél méteres távolságra állították fel egymástól. Kivételt csak a párban érkezőkkel tesznek, ők egymás mellett is megnézhetik a filmet.

Az éjszakába nyúló filmvetítéseken kívül lesz néhány nappali program is: a gyerekeknek és fiataloknak szóló filmeket a Bánffy-palota udvarán vetítik délelőtt, idén sem maradnak el az InspiraTIFF beszélgetések, ezeknek a TIFF-ház ad otthont, és a falumúzeum közelében megszervezik a helyi termelők vásárát is.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X