Megtagadta a maszkviselést, majd a hatóságokat bírálta Cristi Puiu román filmrendező Kolozsváron
A Romániában hozott járványintézkedések és az aktuális hatalom kritizálására használta ki a filmjének kolozsvári vetítése előtt rendelkezésre álló pár percet Cristi Puiu neves rendező. „Egy 200 perces filmet embertelen maszkban végignézni, ezért arra kérem önöket, ha már nem bírják, álljanak fel és távozzanak” – jelentette ki a TIFF közönsége előtt pénteken a román filmes.
A közel három és fél órás Malmkrog alkotás vetítése előtt a rendezőnek lehetősége volt szólnia pár szót a filmről. Cristi Puiu maszk nélkül állt ki a közönség elé, holott a moderátor felkérte ennek viselésére.
A népszerű filmes beszélt arról, hogy nagyon sokat dolgozott a bemutatandó filmen, és a pandémia miatt nem gondolta, hogy valaha be fogják mutatni. Elmondta, Franciaországban zárt helyiségben, maszk és fizikai távolságtartás nélkül mutatták be a filmet. „Egy 200 perces filmet embertelen maszkban végignézni, ezért arra kérem önöket, ha már nem bírják, álljanak fel és távozzanak” – kezdte gondolatát Cristi Puiu, aki összekapcsolta a járványhelyzetet az 1989-es forradalommal.
„Önök ma azért lehetnek itt, és annak köszönhetően nézhetnek meg egy filmet, mert ’89 decemberében léteztek fegyelmezetlen emberek, akik nemet mondtak a diktatúrára. Értik? A jelenlegi hatalom jól tenné, ha párbeszédet folytatna az emberekkel, és nem úgy viselkedne velünk, mint valami marhákkal” – bírálta éles szavakkal a hatóságokat.
Úgy folytatta, „igen, létezik ez a probléma, létezik egy járvány és egy vírus, de a hatóságok hangneme elfogadhatatlan”. Meglátása szerint minden túlkapást büntetni kell, „és ha önök ezt nem teszik meg szavazatukkal, ezúttal senki más nem fogja megtenni”, fogalmazott.
„Ha holnap azt fogják kérni önöktől, hogy kézen járjanak, higgyék el nekem, hogy kézen fognak járni” – jelentette ki Cristi Puiu, megjegyezve, hogy tudja, nem mindenki ért egyet vele, és vannak, akik félnek a járványtól, de szerinte „sokkal fontosabb” dolgok miatt kellene aggódni. Pár perces felszólalásából kiderült azt is, hogy a távolságtartás szabályát betartja, és zárt terekben mindig visel maszkot.
Reagáltak a szervezők
A filmrendező szavai megosztották a közvéleményt. A TIFF szervezői az eset után konkrét utalás nélkül azt hangsúlyozták, hogy a filmfesztivál ideje alatt minden járványügyi szabályozást betartottak – utalnak itt a székek egymástól távol való elhelyezésére, a lázméréshez kötött beléptetéshez, a maszkviselés szabályára és a fertőtlenítésre –, és örülnek, hogy a közönség megértette és betartotta a szabályokat.
A szervezők hozzátették, tiszteletben tartják és szorgalmazzák a szabad véleménynyilvánítást. Az pedig a meghívottakra volt bízva, hogy viselnek-e maszkot a vetítések előtti beszédükben, lévén, hogy a közönségtől távol állnak, és a mikrofonokat minden használat után fertőtlenítik, foglalta össze a TIFF szervezőcsapatának álláspontját a Libertatea.
- 33016 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33019 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33019 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33020 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33021 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33022 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni