Hosszú huzavona után megújulhat az aradi Csanádi-palota


-A A+

Megkezdődhet az aradi Csanádi-palota felújítása, mivel az épület tulajdonosai is beleegyeztek, hogy részt vesznek az aradi önkormányzat – amely részben szintén tulajdonosa az épületnek – által sürgetett lépés megtételében.

Az aradi urbanisztikai szakbizottság egy ideje sürgeti az épület renoválását, azonban mivel a város csak résztulajdonos, nem tehette meg a szükséges lépéseket a munkálatok elindításához, ehhez az összes tulajdonos beleegyezésére szükség volt – mutatott rá Călin Bibarț, Arad polgármestere.

A városvezető kifejtette, hogy az épületnek mindössze 20 százaléka van az állam tulajdonában, és emiatt az épületet műemlékként is tartják nyilván. A Csandái-palota felújításához 12 hónapos időkeretet szabtak meg, előtte azonban az anyagi forrásokat is meg kell találni.

A város egyik ikonikus épülete az Aradi és Csanádi Egyesült Vasutak székházaként épült Ybl Miklós tervei alapján, amelyeket utóbb Jiraszek Lajos helyi építész dolgozott át. A vasúti székház épületében lakásokat is elhelyeztek.

1885 és 1940 között az udvari épületben működött az Aradi Közlöny szerkesztősége, és az utcai rész pincéjében helyezték el a hírlap nyomdáját. A vasút 1927-ig működött; utána az irodákból is lakásokat alakítottak ki.

2019. januárban az épület homlokzatáról leesett egy 12 kg-os kődarab. Júliusban a polgármesteri hivatal felszólította az épület 82 lakóját a homlokzat felújítására, októberben pedig elhatározták az anyakönyvi hivatal elköltöztetését az épület földszintjéről.








EZT OLVASTA MÁR?

X