Lemondott a budapesti Színművészeti Egyetem vezetése


-A A+

Lemondanak a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetői és szenátusa, mivel az intézmény fenntartását keddtől átvevő alapítvány „minden alapvető jogkörétől megfosztotta” – közölték az SZFE rektorhelyettesei az egyetem hétfői budapesti sajtótájékoztatóján az MTI szerint.

„Tekintettel arra, hogy csakis vállalhatatlan kompromisszumok árán tarthatná fenn az önálló vezetés látszatát”, keddi hatállyal „kénytelen lemondani” vezetői pozíciójáról Upor László rektori feladatokat ellátó rektorhelyettes, Novák Eszter oktatási rektorhelyettes, Németh Gábor rektori tanácsadó, Bagossy László, az SZFE Színházi Intézetének vezetője, Balázs Gábor, az SZFE Film- és Médiaintézetének vezetője, valamint az egyetem szenátusának valamennyi választott tagja – közölte Upor László.

Gáspár Máté, az SZFE Elméleti és Művészetközvetítői Intézet vezetője már korábban bejelentette lemondását.

Upor László közölte: az intézmény távozó vezetői mindaddig nem vállalnak az egyetemen vezetői feladatokat, ameddig annak önrendelkezése helyre nem áll.

Mint írtuk, a SZFE szeptember elsejétől alapítványi tulajdonba kerül, a Színház és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumába és felügyelő bizottságába senki nem került be az egyetem jelöltjei közül, a kuratórium elnöke pedig az egyetem oktatóit és hallgatóit régóta hevesen kritizáló Vidnyánszky Attila lett. Pénteken derült ki, hogy a kuratórium átveszi a korábban az egyetem legfőbb döntéshozó szerveként működő szenátus jogkörének leglényegesebb elemeit.








EZT OLVASTA MÁR?

X