„Ez az igazi helye Petőfi Sándor szobrának”


-A A+

Több évnyi várakozás után vasárnap délután felavatták Segesváron Petőfi Sándor felújított mellszobrát. A forradalmár költő büsztje a város önkormányzatának támogatásával a róla elnevezett parkban kapott helyet.

A segesvári magyarok harmadik alkalommal gyűltek össze, hogy emléket állítsanak a nemzet költőjének. Petőfi első egészalakos szobrát az első világháborúban menekítették ki Segesvárról Magyarországra. Az 1950-es években ezt egy mellszoborral pótolta a város lakossága. Restaurálása után most újra leleplezték.

„Ez az igazi helye Petőfi Sándor szobrának” – jelentette ki ünnepi beszédében Kelemen Hunor, aki megköszönte a város önkormányzatnak és a helyi magyar közösségnek a büszt elhelyezését. A RMDSZ szövetségi elnöke emlékeztetett arra, hogy csak annak a nemzetnek van joga történelmi létre, amelyik meg tud újulni.

Kelemen szerint egy olyan nemzedék képviselője volt Petőfi Sándor, amely a magyar nemzet számára a XIX. században ismét biztosította a történelmi létet. „A megújulást Petőfi Sándor magában hordozta. Része a megújuló nemzeti öntudatnak, a mai értelemben vett nemzetté válás úttörője. A szabadság iránti feltétel nélküli elkötelezettsége utat és irányt mutatott nem csak 19848-49-ben, hanem az azt követő nemzedékek számára is” – méltatta a nagy költőt a volt kulturális miniszter.

Brassai Zsombor Maros megyei RMDSZ-elnök beszédében kifejezte reményét: ez a szobor is hozzájárul ahhoz, hogy a segesvári magyarok megőrizzék nemzeti identitásukat. „Fontos a jelenléte a nemzet költőjének, aki egyébként néhány kilométerre innen tűnt el történelmi tudatunk szerint, úgyhogy mindenképpen méltó helyen van itt” – jelentette ki.

Dorin Dăneşan polgármester arról beszélt: Segesvárnak nemzeti, szellemi és kulturális öröksége van, amit meg kell őrizni és úgy kell tovább adni a következő generációnak, hogy továbbra is élő legyen. „Ahogy Segesvárral összefonódik Ilarie Chendi és Zaharia Boiu neve, úgy összefonódik a várossal Hermann Obert és Petőfi Sándor neve is” – mondta az elöljáró.

Az újraavatási ünnepségen beszédet mondot Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja is, valamint erdélyi, illetve magyarországi elöljárók is koszorúztak.








EZT OLVASTA MÁR?

X