A Sapientia EMTE végzettjei is támogatják a SZFE diákjait és tanárait


-A A+

Szolidaritásukról biztosították a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjait és tanárait a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Filmművészet, fotóművészet, média szakának volt hallgatói is, írja a Filmtett folyóirat. Az aláírásgyűjtést a volt hallgatók kezdeményezték, intézményi és politikai háttér nélkül, hangsúlyozzák.

„Mi, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Filmművészet, fotóművészet, média szakának volt diákjai támogatjuk a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákságát és tanárait a függetlenség megőrzéséért folytatott küzdelmében. Az egyetemi autonómia az oktatás egyik alappillére – ha ez sérül, sérül a szabad oktatás is” – írják a levélben, amelyet több mint 50-en aláírtak.

Az egyetemet több mint egy hete blokád alatt tartó hallgatók a szeptember elsején az egyetem fenntartójává vált alapítvány Vidnyásznky Attila vezette kuratóriumának lemondását követelik, és az egyetemi autónómia sérülése ellen tiltakoznak. Vasárnap szimpatizánsaikkal élőláncot szerveztek a Vas utcai épülettől a parlamentig, ahová kézről kézre adva eljuttatták az egyetem chartáját.








EZT OLVASTA MÁR?

X