Zajlik a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivál: varázslatos hétvége várja a kolozsváriakat (VIDEÓ)


-A A+

Óriásbábuk, élő szobrok, árnyjáték és tűzzsonglőr előadás is lesz Kolozsváron a péntektől vasárnapig zajló WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválon, ahova idén nagyrészt romániai társulatok jöttek el, ám van néhány kivétel is. Egy törökországi árnyjáték, egy lengyel-román koprodukció és egy francia animációs rajzfilmet is bemutatnak. 

A WonderPuck utcaszínházi fesztivál kezdőnapján, péntek délután több százan gyűltek össze a Főtéren megnézni a Bukaresti Drámaírók Színháza által bemutatott, Magitot én vagyok című nyitóelőadást. Szakács Kincső, a Puck Bábszínház irodalmi titkára a Maszolnak elmondta, úgy gondolták, hogy a háromnapos gyermekrendezvénynek jó kezdete lesz egy bűvészműsor, mert megalapozza az egész hétvégés varázslatot, amiben remélhetőleg mindenkinek része lesz.

A Főtérre óriási szobrok kerültek, amiket a gyerekek egyszerre özönlöttek el, találgatva, hogy melyik milyen állat. Egy öt méteres, levegőben táncoló balerina is szórakoztatta a jenlévőket az előadások közötti szünetben. A város központi utcáit pedig gólyalábakon egyensúlyozó, állatbőrbe bújt vagy bábunak öltözött színészek járták körül, akiket dobszó is kísért az útjukon.

Szakács Kincsőtől megtudtuk: az előadók idén nagyrészt Romániából érkeztek a nemzetközinek szánt fesztiválra, több külföldi társulat a járványhelyzet miatt nem jöhetett el. „Egy törökországi produkciót tudunk bemutatni, ami egy árnyszínház-vetítés lesz. Sajnos az alkotó nem tudott eljönni, viszont a produkciót elküldte, és megengedte, hogy megmutassuk a közönségnek. Egy lengyel-román koprodukció is lesz, valamint egy francia animációs rajzfilmet is láthat a közönség, amelyet szintén elküldött az alkotó” – részletezte az irodalmi titkár.

Mint minden rendezvényt idén, ezt is nehéz volt megszervezni – mondják a szervezők –, mivel akadnak előre nem látható, váratlan események. Nagyon bíztak benne azonban, hogy le tudják zökkenőmentesen bonyolítani a fesztivált, amire már éve eleje óta készülnek, és egyelőre úgy néz ki, hogy sikerrel járnak. Az első nap mindenki betartotta a védekezési szabályokat, így zökkenőmentesen folytak le az előadások.

A jegyek pedig nagyon gyorsan fogynak, Szakács Kincső közlése szerint több ezer foglalás érkezett az elmúlt napokban, az első nap programjaira pillanatok alatt elkelt minden jegy. Magyarázata szerint a közönség nagyon várta, hogy a vírus után részt vehessen valamilyen előadáson, főleg a gyerekek.

Ezzel készültek a kolozsváriak

A kolozsvári Puck Bábszínház is készült előadásokkal, a román társulatának a fesztiválon lesz a bemutatója. A Vasilache és Mărioara a világ körül című előadást Ionuț Constantinescu rendezte, aki újragondolta a mesét, és, új szereplőkkel, fantasztikus jelenetekkel és elvarázsolt tárgyakkal. A szereplők felfedezők, akik az útjuk során Istennel, az Ördöggel a Halállal és  Elvis Presley-vel is találkozhatnak.

A magyar társulat két előadással készült, a Tornyocskával, amit szombat délelőtt láthatnak az érdeklődők a Bánffy-kastélyban, Boncidán, illetve szintén aznap az Erdélyi Történelmi Múzeumban lesz egy egyszemélyes előadás, Kötő Áron saját produkciója, amelyben egy Mátyás-király legendát dolgoz fel.

Ez várható szombaton

Szombaton a fesztivál a Főtéren kezdődik, ahol Sirenát, az élő szobrot, illetve az Aeronava ballonos előadást láthatják az érdeklődőt 10 óra 30 perctől. Ezután 11 órakor a sokak által ismert Ion Creangă meséből átdolgozott Punguța cu doi bani című előadást tekinthetik meg, amelyet a kolozsvári AnimArt művészei adnak elő. 18 órától a már említett a Vasilache és Mărioara a világ körül című darab következik, este 8 órától pedig óriási babák lesznek láthatók a főtéren, amit a bukaresti MAG társulat tűzzsonglőr előadása zár, fel 9-től.

Az Erdélyi Történeti Múzeumban szombaton élőszobrok várják a kíváncsiskodókat, 10 óra 30 perctől. 11 órától Kötő Áron Mátyás király ostora című előadása tekinthető meg, 17 órától a nagyváradi társulat Óz, a nagy varázsló című darabja következik, 19 órától pedig Gál Orsolya Pulcinella és az álom című nonverbális előadását láthatják, amelyben magyar és román nyelven is lesznek bejátszók. A programot pedig a törökországi árnyjáték-előadás zárja 20 óra 30 perctől.

A fesztivál programja itt tekinthető meg.








EZT OLVASTA MÁR?

X