Néphagyományok iránt érdeklődő diákoknak hirdet levelezőversenyt a Hagyományok Háza


-A A+

A budapesti Hagyományok Háza Forgószél és Garabonciás néven hon- és népismereti levelezőversenyt hirdet. A szervezők – a korábbi években a versenytársak harmadát kitevő – külhoni diákok jelentkezését is várják.

A Forgószél és Garabonciás országos hon- és népismereti vetélkedő célja, hogy olyan diákokat szólítson meg, akik vagy nem tanulnak az iskolában hon- és népismeretet, vagy kifejezetten érdeklődnek a néphagyományok iránt, s szeretnének elmélyedni a tradíciók gazdag világában, derül ki Legeza Márta, az intézmény közművelődési munkatársának közleményéből. A jelentkezési határidő szeptember 25.

A versenyt két korosztályi csoportra – egyéni versenyként – hirdetik meg: a „Forgószelesek” azok az 5-6. osztályosok, akik játékos feladatlapok segítségével ismerkednek a néphagyományokkal. Minden évben három – őszi, téli és tavaszi – fordulóban küldik ki a tanároknak az anyagot, akik sokszorosítják a feladatlapokat, s eljuttatják a versenyzőknek. Mintegy kétszáz fiatal vesz részt a megmérettetésen az egész Kárpát-medencéből. A legjobbak a középdöntőbe kerülnek, amit szintén levelező módszerrel szerveznek. A negyven legjobb fiatal a három helyszínen szervezett döntőben személyesen méri össze a tudását. Közülük is a kiemelkedők egyhetes jutalomtáborban vehetnek részt nyáron, de a többiek is értékes jutalmakkal térhetnek haza.

A 7-12. osztályos „Garabonciások” önálló kutató munkával három fordulóban mérik össze tudásukat. Minden évben egy kiemelt témához kapcsolódó kérdéssort kapnak. Idén a népi táplálkozás áll a fókuszban mindkét korcsoportban, így a versenyzők elmehetnek nagyszüleikhez, „konyhatündér” idős ismerőseikhez, s kifaggathatják őket a népi táplálkozás egykori szokásairól, fortélyairól. Emellett a témához illő népszokásokat, mondókákat, népdalokat kötnek csokorba. Munkájuk eredményét fogalmazásban összegzik.

2020-ban negyvenen vehettek részt a tihanyi jutalomtáborban, a Dunántúli Bourdon Zenei Tábor keretein belül, festői környezetben. A kézműves foglalkozásoknak – többek között nemezelésnek, bőrözésnek és csontfaragásnak – egy juhhodály adott otthont, emellett a résztvevők néptánc- és népdalfoglalkozásokon lehettek együtt. A játékos munka mellett kikapcsolódásra is nyílt lehetőség: fürdés, métázás, népi játékok szerepeltek a palettán.

A szervezők szerint a levelezőverseny a járványhelyzetben is hatékony, emellett a beküldött dolgozatok színvonala évről vére nő, és akik már egyszer indultak a versenyben, a következő évben sokkal motiváltabban vetik bele magukat a megmérettetésbe. Információk itt olvashatóak.








EZT OLVASTA MÁR?

X