Elhunyt Dsupin Pál népzenész, kutató, egyetemi tanár


-A A+

57 éves korában elhunyt Dsupin Pál, a Heves megyei Noszvajon élő népzenekutató, egyetemi tanár – adta hírül több magyarországi portál. A fúvós hangszereken játszó zenész számos alkalommal járt Erdély és Moldva tájain is gyűjtőutakon.

Dsupin Pál 1963-ban született Szikszón. Encsen, Miskolcon, majd Egerben élt, végül Noszvajon rakott családi fészket. Egész életét végigkísérte a zene, fúvós hangszereken, Béres-féle fémfurulyán, fuvolán kezdett játszani. Első népzenei élményei az Egyszólam együtteshez kötődtek, majd Juhász Zoltántól kapott először székelyföldi és gyimesi furulyás felvételeket. Az ő biztatására kezdett el népzenét gyűjteni. Többek között Bükkszéken, Gyimesben, Moldvában, a Mezőségen, Felcsíkon, Noszvajon végzett népzenei kutatásokat.

1993-tól 14 éven át oktatott népi furulyát a Nyíregyházi Főiskola énekzene tanszékén, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára lett.

„Sok nagyszerű zenésszel, sok műsorban és szép számú hanglemezen zenéltem, amiért hálás vagyok a sorsnak. Mindig érdekeltek az újdonságok – amik többnyire régiségek voltak. Leginkább akkor tudok nyugodtan élni és aludni ha valami újat tanulhatok. E téren a magyar embert bőséggel kényezteti gazdag hagyománya” – vallotta.

(Borítókép: Gál Gábor/archív)








EZT OLVASTA MÁR?

X