Nyolc évnyi egyeztetést és várakozást követően érkeztek Csíkszeredába Dóró Sándor magyarországi képzőművész kollázsai. A Ládaképek elnevezésű tárlat képei a tárgyak elavulásáról szólnak, valamint a festészet általános problémáira is választ kívánnak adni, egyben jelezni kívánják, hogy lehet és érdemes alkotni.

„A jókor jó helyen” típusú találkozások közé sorolta a Dóró Sándorral való megismerkedését megnyitóbeszédében Részegh Botond, az Új Kriterion Galéria művészeti vezetője. A szerdai tárlatnyitó alkalmával elhangzott: a művész, aki egészen a tavalyi évig tanított művészeti anatómiát a drezdai Képzőművészeti Főiskolán, 1988 óta dolgozik ládaképein, amelyek mára érték el végső formájukat. Mint Dóró Sándor elmondta: a képek a „németországi forduló” előtt néhány évvel kezdtek körvonalazódni. A művész kifejtette: az egy „rendkívül izgalmas időszak volt”, amikor a dolgok, a tárgyak „egyszerűen egy éjszaka alatt elavultak”. Példaként említette a Trabant gépkocsit, amit „az NDK-ban még 15 ezer márkáért lehetett megvenni szombaton és hétfőn 50 márkáért vettem magamnak”. Dóró Sándor oktatói munkásságának befejezése után vette elő újra ládaképeit, és gondolta úgy, hogy azokat „tovább kell fejleszteni”.

A ládaképek keletkezéséről a művész elmondta: először négyszög alakú tetőfedésre használt palákat kezdett rajzolni ceruzával, ezt követően vászonra hagyományos képi felületen. „Amiket most mutatok, azok kollázsok. 1994-ben kezdtek el a négyzetek, alakok megszületni, égetett felületek, és az idén jutottam el odáig, hogy ezek a munkák 26 év után befejeződjenek és pasztellel készültek el az oldalsó részek. Tehát kollázsok, nem ládákat rajzolok” – fejtette ki Dóró Sándor. A kiállított 16 alkotás ugyanakkor kapcsolatban van egymással azáltal, hogy kontúrjaik maguknak a formáknak a kontúrjai és a hátteret a kiállítóterem fehér falai adják.

Az alkotó kitért azokra a művészeti elméletekre, miszerint a festészetben tovább „nincs mit csinálni”, a felületekre „egyszerűen nem lehet több variációt hozni” és „minden le van festve ezen a világon a hagyományos képi hordozók szempontjából”. Dóró Sándor elmondta: művei egyfajta tiltakozást jelentenek az ellen, hogy vége a festészetnek. „Igenis lehet teret ábrázolni, lehet tárgyakat ábrázolni abszolút klasszikus módszerekkel” – mutatott rá.