Elhunyt Molnár Gizella színésznő, Sepsiszentgyörgy díszpolgára


-A A+

Csütörtök délben, nyolcvanöt éves korában elhunyt Molnár Gizella színésznő, Sepsiszentgyörgy díszpolgára, közölte a Tamási Áron Színház, amelynek nyugdíjas művésze volt.

Molnár Gizella 1957-ben szerződött a sepsiszentgyörgyi színházhoz, ő volt a társulat első diplomás színésznője. Több mint 60 évet töltött Thália szolgálatában, mely során saját bevallása szerint mindig az érdekelte igazán, ami túlmutat a rutinon, a látványosságon, mindenben a tartalmat, a gondolatokat, a mélyebb értelmet kereste. Emlékezetes szerepek hosszú sora fűződik a nevéhez, idézte fel a színház közleménye.A színésznő egy korábbi interjúban így nyilatkozott a halálról: „Úgy érzem, mint minden más dolgot, ezt is nagyon jól kitalálta a Mindenható. Hetvenöt éves koromig eszembe sem jutott, hogy megöregszem, csak éltem, dolgoztam. Aztán egyre gyengébb lettem, és egyre nehezebb elviselni az öregséget. Jönnek a bajok, a tehetetlenség, és be kell látnom, hogy át kell adnom a helyemet. Hány nálam fiatalabb színész végzett 1957 óta... Elmúlunk, ez az élet rendje. És jól van ez így.”

Molnár Gizella temetéséről később rendelkezik a család.








EZT OLVASTA MÁR?

X