Nemzetközi képzőművészeti alkotótábor terméséből nyílt kiállítás Csíkszeredában


-A A+

Szobrokat, festményeket, grafikákat, fotókat sorakoztat fel a Színdarálók címmel csütörtökön megnyílt kiállítás Csíkszeredában. A XI. Székelyföld Napok keretében bemutatott tárlaton több erdélyi alkotó művei is megtekinthetők.

Csíkszeredába érkezett az idén tíz éves Miszla-Art Kulturális Központ és Alkotóház Képzőművészeti Nemzetközi Szimpozionjának 2019-2020-ban készült alkotásaiból válogató tárlat. Miszla apró település Magyarországon, Tolna megyében. Itt alapította meg tíz évvel ezelőtt Makay Tamás és felesége Makayné Pál Berta azt a kulturális központot, amelynek az általuk megvásárolt és felújított Nemeskéry-kastély ad otthont. A nyaranta megrendezett képzőművészeti alkotótábor változatos technikákkal készült alkotásait több alkalommal bemutatták már Erdélyben, többek között Brassóban, Székelyudvarhelyen és Nagykárolyban is.

Makay Tamás a kiállítás megnyitóján elmondta: Miszla egy dombok között fekvő, egykor szebb időket megélt, elöregedő kis falucska. A központot azzal a szándékkal alapították feleségével, hogy művészetet befogadó kulturális közeget hozzanak létre. „Hogy helyet adjunk kortárs művészeknek és műveknek. (…) Legyen gondolat, üzenet, közvetítő, jelen és jövő számára. Mindig eleven, mindenre reagáló, értékközvetítő otthon. Minden művészet, képző-, tánc-, színház-, építő-, zene-, vagy próza-előadó művészet gyűjtőpontja” – fogalmazott.

A felsőboldogfalvi származású Makayné Pál Berta a Maszol érdeklődésére elmondta: tíz évvel ezelőtt még azt sem tudták, Magyarország melyik részén van egyáltalán Miszla. A kúria felújítását követően úgy gondolták, valamilyen hasznos célt szeretnének szolgálni az épület rendbetételével. Ezért képzőművészek, előadók, koncertek, kulturális programok találtak otthonra Miszlán. A Színdarálók egy közel kéthetes alkotótábor, ahová a világ minden részéről érekznek alkotók. Ezen kívül tartanak a kastélyban barokk zenei kurzusokat is – tette hozzá. Csíkszeredába az alkotótábor egyik csíkszeredai résztvevőjének közvetítésével juthatott el a tárlat. Mint Makay Tamás hozzátette: mindig is céljuk volt „hazahozni” a kiállításokat, így nem ez az első alkalom, hogy Erdélyben vendégszerepelnek különböző tárlatokkal.

A 44 alkotást felvonultató kiállítás október 21-éig látogatható a Megyeháza Galériában.







EZT OLVASTA MÁR?

X