A Kolozsvári Magyar Operában sem lesznek előadások októberben
A járványügyi helyzetre való tekintettel elmaradnak a Kolozsvári Magyar Opera októberi előadásai, jelentette be Facebook-oldalán az intézmény, nem sokkal azután, hogy az ugyanabban az épületben működő Kolozsvári Állami Magyar Színház két hétre lemondta az előadásait. FRISSÍTÉS: az opera öt alkalmazottjánál igazolták a koronavírus-fertőzést.
Az opera A Varázsfuvola bemutatójával kezdte az évadot. Amint Szép Gyula igazgató a közösségi oldalra feltöltött videóban elmondja, terveik szerint a 2020/2021-es évadban bemutatnák még A diótörő című táncjátékot Csajkovszkijtól, a Don Pasqualét, Donizetti opera buffáját, a tavalyi évadról elmaradt Carment, valamint az Én és kisöcsém című daljátékot a budapesti Operettszínházzal közösen.
Az októberi előadásokra váltott jegyeket online, valamint az Opera jegypénztáránál lehet visszaváltani.
FRISSÍTÉS: Szép Gyula, az opera igazgatója a Clujul Cultural hírportálnak megerősítette, hogy az intézmény öt alkalmazottjáról derült ki eddig, hogy koronavírussal fertőzöttek.
(Címlapfotó: Márkos Tamás)
- 34915 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34917 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34917 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34918 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34920 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34920 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni