Erre az alkalomra készült a Zsuráfszki Zoltán által rendezett táncjáték.
Petíciót is kezdeményeztek a kulturális finanszírozásról szóló törvénycsomag miatt.
Hat évtizeden átívelő karrierjét számos mozifilmes, televíziós és színházi szerep gazdagítja.
A magyar állam segítségével újítják fel a 15. századi várat.
Felvették az Erdélyi Magyar Értéktárba és a Hungarikum Bizottság elé terjesztenek három erdélyi értéket.
Ez az első alkalom, hogy a Brukenthal Nemzeti Múzeum egy másik romániai múzeumban állítja ki állandó anyagának egy részét.
Az életműdíj átadása alkalmából levetítik Stephen Frears A királynő (The Queen) című filmjét, amelynek címszerepéért Mirren Oscar-díjat kapott.
A Zelk Zoltán-díjat 2000-ben alapította a Zelk Zoltán Alapítvány.
A komplex társadalmi, politikai és gazdasági összefüggésrendszer vázolása nélkül nem lehet megérteni Nicolae Ceaușescu hullámzó magyarságpolitikáját.
A dobrudzsai tarár világszemlélettel Ghiulsen Iusuf Ismail konstancai rádiós újságíró, a tatár nyelvű műsor szerkesztője ismerkedtetett meg, akivel az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának közszolgálati médiát tömörítő sinaiai találkozóján beszélgettem.
Az aradi Delta Galériában a kortárs magyar táncművészet egyik legizgalmasabb alakjának, Gergye Krisztiánnak Aukció /festészet – tánc – képrombolás/ című performanszát láthatják az érdeklődők hétfőn este hattól.
1968 februárjában Csíkszeredában utcára vonultak az emberek. Hogy pontosan miért és hogyan, egy friss, online elérhető dokumentumfilm járja körül.
Szülővárosában, Kolozsváron tartják a Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenekarvezető prímásának születésnapi koncertjét.
Nagykárolyi születésű színész, Szikszai Rémusz is játszik benne.
Drake kanadai rapper áll az első helyen 28 milliárd streameléssel.
Az idén 60 éves Kovács András Ferenc Kossuth-díjas költő, esszéíró, műfordító portréját ismerheti meg a Kultúrcsepp nézője kedden 20:30-tól.
Milan Kundera, a Párizsban élő világhírű cseh író visszakapta cseh állampolgárságát, amelytől az 1970-es évek végén fosztotta meg a csehszlovák kommunista rendszer.
A Parászka Miklós rendezésében színpadra állított darabot a Színházat Hargita megyének program keretében mutatják be a székelyföldi városban.
A bonchidai Bánffy-kastély udvarán megszervezett 8. Electric Castle fesztivál bejelentette az első adag fellépőt, köztük a Billboard szerint az évtized rock albumát szerző amerikai twenty øne piløts együttessel.
„Audiovizuális visszapillantás” az 1989-es forradalom zűrzavaros napjaira.