A virtuális térben szervezik meg idén a marosvásárhelyi könyvvásárt
A járványhelyzethez igazodik, és az online térbe költözik idén a 26-ik Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár november 12. és 15. között. Ezt csütörtöki, szabadtéri sajtótájékoztatójukon jelentették be a szervezők, ezzel is jelezve, hogy a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, amelynek előtere több évtizeden keresztül szolgált a könyves szemle helyszínéül, idén nem fogadhatja a nyomtatott kultúra szerelmeseit.
„Februárban kezdtük el a vásár szervezését, abban bízva, hogy a teljesség jegyében kerülhet sor a rendezvényre, márciusban azonban már kénytelenek voltunk négy forgatókönyvben gondolkodni: egy hagyományos, teljes, beltéri vásárban, egy kültéri teljes vásárban, egy beltéri korlátozott vásárban és egy online térbe költöztetett rendezvényben” – idézte fel Káli Király István főszervező, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke.
„Többszörös erőfeszítés árán sajnos hányada sikerélménynek leszünk a megélői, de ezzel kell beérnünk ebben a rendkívüli helyzetben. A különleges viszonyok ellenére igyekeztünk a lehető leggazdagabb programot összeállítani az online térben zajló vásár mellé” – fogalmazott Káli Király István, hangsúlyozva, ragaszkodtak ahhoz, hogy a járványhelyzet ellenére se maradjon el a vásár, „hiszen ami egyszer elmarad, roppant nehéz újraindítani”.
Az Otthon vagy mottóval zajló 26-ik Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárral kapcsolatban kiemelték: már korábban is ezt a jelmondatot választották, hiszen a könyves szemlén mindenki otthon érezheti magát. Most azonban ezt másképp kell értelmezni, „mindenki, otthonról a vásárban érezheti magát”.
A szervezők arra törekednek, hogy lehetőséget teremtsenek mind a könyvkiadók, mind pedig az olvasók számára a virtuális találkozásra. Idén kimondottan az erdélyi magyar könyvekre, az erdélyi magyar irodalomra fektetik a hangsúlyt, ennek jegyében ajánlják a könyveket is. Szepessy Előd, a társszervező Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnöke rámutatott, rá szeretnék irányítani a figyelmet arra, hogy „az erdélyi magyar könyvkiadás, az erdélyi magyar szerzők is válságos helyzetben vannak a koronavírus-járvány következtében, nem csak azok a gazdasági húzóágazatok, amelyekről a média nap mint nap beszámol”.
Az erdélyi magyar írókról és könyvkiadásról szóló programok online, élőben lesznek követhetők a vásár Facebook-oldalán, a vasarhely.ro/konyvvasar honlapon pedig az erdélyi kiadók újdonságaiba pillanthatnak bele valamint vásárolhatják meg a könyvbarátok, akik a tervek szerint vásári jellegű kedvezményben is részesülnek.
A vásár szervezői idén sem feledkeztek meg a fiatal olvasókról, a gyerekekről. „A nagysikerű Olvasd el és játssz velünk! olvasóvetélkedőnk részben online zajlik, így fel sem merült az, hogy idén elmaradjon” – mondta Makkai Kinga, a könyvvásár gyerekprogramjainak a szervezője.
Tájékoztatása szerint idén több mint 200 csapat jelentkezett a versenyfelhívásra. A döntős csapatok nem találkozhatnak egymással az előző évekhez hasonló műhelymunkákon, ezért nehezített feladattal választották ki a legkreatívabb, legértőbb olvasókat. A személyes író-olvasó találkozók elmaradnak ugyan, de online felületen minden nap egy-egy kortárs magyar gyerekkönyvszerzővel beszélget Makkai Kinga, ezt a gyerekek online követhetik, illetve visszanézhetik. A 26. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár programja ezen a linken érhető el.
- 34917 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34919 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34919 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34920 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34922 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34922 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni