(Kicsit sem magasztos) rekviem egy moziért – a kolozsvári Corso mozi története


-A A+

Már csupán az idősebb kolozsváriak emlékeznek 2020-ban arra, hogy egykor mozi működött a főtéri Bánffy-palota udvarán, egy „felborult üst” alakú épületben. Alig valamivel több, mint 50 éves fizikai és intézményi léte során különféle cégérek alatt látta el a város közönségét friss(nek számító) filmekkel és nyújtott egyéb szolgáltatásokat; gyűlések, előadások, erőművészi izzadások helyszíne volt. Ez volt a Corso.

A filmszínház létrejöttét báró Bánffy Albertné Montbach Saroltának köszönhetik a kolozsváriak. Az épület 1970-es évi lebontását követően az utókor immár pusztán a működéséről szóló régi hírekkel, pár fotóval és egy viszonylag gazdag, ám rendezetlen levéltári anyaggal kénytelen beérni, s mostantól ezzel a parányi szikár mementóval is, amely a mozi működésének első hat évét leltározza.Az alábbiak elsődleges forrásanyagát a Román Nemzeti Levéltár Kolozs megyei igazgatósága gyűjteményében őrzött Bánffy család levéltárának (1214. fond) Cinema Corso alegységében található iratok szolgáltatták (a gyűjtemény négy csomónyi, az anyag ömlesztett, ezért bárminemű hivatkozás haszontalan, egy esetleges rendezéskor borulhat a jelenlegi iratsorrend). Az innen szerezhető adatok és leíró jellegű források, hivatalos iratok, levelek, jelentések, kimutatások, megjegyzések, rajzok mellé a korabeli sajtó lényeges kiegészítéssel szolgált. A használt képanyag kisebb része szabadon hozzáférhető a világhálón vagy magángyűjteményből származik, másik része a Kolozsvári Művészeti Múzeum egyik munkatársa jóvoltából szerepel itt, amit ezúton is köszönünk. Olvasd tovább a Filmtetten!








EZT OLVASTA MÁR?

X