Meghalt Benkő László, az Omega alapítója


-A A+

Meghalt Benkő László, az Omega együttes 76 éves alapítója, billentyűse,  a magyar zenei élet meghatározó alakja. A halálhírt a zenekar Facebook-oldalán közölték szerda reggel.

„Megrendülve tudatjuk, hogy Benkő Laci, az Omega együttes alapítója, hosszas betegség után elhunyt. A magyar rockzene meghatározó alakját rajongók és tisztelők milliói gyászolják itthon és külföldön egyaránt. Hiábavalók a szavak, fájó a csend, döbbenten idézzük fel életművét, zenéjét, szeretetteljes mosolyát. Benkő Laci örökre velünk marad” – írták az Omega együttes Facebook-oldalán.

 

Benkő Lászlót 2017-ben májrákkal diagnosztizálták, műtéten esett át, felépült, de nyáron ismét kórházba került.

Az 1962-ben alakult Omega együttes történetében Benkő László többféle hangszeren játszott, kezdetben zongorán, majd orgonán, 1968-tól, amikor Presser Gábor lett az együttes billentyűse, furulyán, trombitán, citerán is. Presser távozása óta viszont kizárólag billentyűs hangszereken játszott, beleértve a szintetizátort, amit 1973-ban az Omega használt először Magyarországon, olvasható a Wikipédián.

Az Omega legutóbbi tagjai közül ő alkotott és játszott legtöbbet önállóan, illetve más produkciókban. 1980-ban mutatták be a Planetáriumban az Űroperát, aminek a zenéjét írta, 1982-ben pedig megjelent első szólóalbuma, a Lexikon. 2002-ben alapította meg az instrumentális szintetizátorzenét játszó B-Project együttest. 2006-tól rendszeres vendégszereplője volt a Bulldózer együttes koncertjeinek. 2009-től a szombathelyi Weöres Sándor Színház zenei vezetője. 2013-tól rendszeresen fellépett a Megapolis tribute együttessel, amivel kizárólag az Omega együttes dalait játsszák. A koncertezést a betegséggel való küzdelem időszakában se hagyta abba.

(Nyitókép: Stekovics Gáspár)








EZT OLVASTA MÁR?

X