Meghalt Essig József kolozsvári fotográfus, operatőr, televíziós szerkesztő
Hétfőn, november 23-án, életének 83. évében elhunyt Kolozsváron Essig József fotográfus, operatőr, televíziós szerkesztő. Halálhírét egykori kollégái, a Román Televízió kolozsvári stúdiójának munkatársai közölték.
Az Erdélyi Figyelő Facebook-oldalán közzétett nekrológ szerint Essig József 1938. június 18-án született az Arad megyei Fazekasvarsándon, evangélikus lelkészi családban. Az elemi osztályokat szülőfalujában végezte, majd Aradra, a Magyar Fémipari Középiskolába iratkozott be, végül az Aradi Vegyes Líceumban érettségizett 1956-ban.
Édesapja példáját követve, 1956 őszén beiratkozott a Kolozsvári Protestáns Teológia Evangélikus Karára. Elvégezte a papi szemináriumot, de végül mégis is úgy döntött, hogy új pályát választ, művészi adottságait és a képzőművészet terén szerzett ismereteit helyezi előtérbe.Gyerekkorától nagy érdeklődést mutatott a technika vívmányai iránt, így amikor már anyagilag megengedhette magának, fényképezőgépet vásárolt. Önképző körökben, a kolozsvári fotóskör tagjaként gyarapította szakmai tudását, míg elérte azt a szintet, hogy az országos megmérettetéseken 18 alkalommal díjazták munkáit.
1990-ben, a változások után videót vásárolt, és belekezdett a mozgókép, a filmkészítés rejtelmeinek tanulmányozásába. A fotográfiában szerzett tapasztalata nagyban elősegítette filmes karrierjének kibontakozását. Csép Sándor felkérésére 1990. március 15-től a Kolozsvári Televízió magyar adásának operatőre lett, ahol nagyon sok értékes filmet alkotott operatőrként, rendezőként, vagy szerkesztőként. Essig Józsefet a portré, a filmes esemény-bemutató és a dokumentumfilm érdekelte leginkább, azok az emberközeli műfajok, amelyek kiemelnek egy-egy rendkívüli személyiséget, embereket, vagy közösségeket a mindennapok küzdelmeiből, és példaként szolgálnak a jövő generációja számára.
Filmjeinek nagy része az erdélyi magyar kissebség életének eseményeit, hétköznapjainak fontosabb momentumait mutatta be. A Román Televízió kolozsvári területi stúdiójánál eltöltött évek alatt készült filmjeinek egy részét hazai és magyarországi szakmai fesztiválokon díjazták.
2000-ben nyugdíjazták a kolozsvári televíziótól, ám haláláig hűséges külső munkatársa maradt a stúdiónak.
2001-ben létrehozta a Reményik Sándor Művészstúdió Alapítványt, amelynek keretében évente megszervezte a Reményik Sándor Konferenciát és Emlékünnepséget, emellett feleségével, Essig-Kacsó Klára képzőművésszel együtt 25 éven át szervezték a Zsoboki Képzőművészeti Alkotó- és Fotótábort.
Kiállításokat szervezett a Lutheránus Püspökség udvarán található Reményik Sándor Galériában, majd a saját lakásának alagsorában megnyitott STARS (Studio Art Reményik Sándor) Pincegalériában is. Itt nyílt meg 2019 decemberében kilenc kolozsvári fotós 30 évvel korábban, a rendszerváltás pillanataiban készült fotóiból összeállított kiállítás, amelyből a Maszol és az Erdélyi Audiovizuális Archívum közös Időutazó rovatában is közöltünk válogatást.
Essig József 1992-ben elnyerte a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) operatőri díját, fáradhatatlan közéleti tevékenységéért 1997-ben az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Janovics Jenő-díjban részesítette, kultúramegőrző tevékenységéért 2019 októberében megkapta a Magyar Arany Érdemkeresztet.
„Essig József folyamatosan a jövőt építette, mindvégig a jövő számára munkálkodott. A pályakezdők felkarolásán túl egy felbecsülhetetlen értékű archívumot hozott létre, amelynek segítségével visszaforgatható Kolozsvár és a megye társadalmi, kulturális, művészeti élete az 1989-es változásoktól napjainkig. Tette mindezt önfeláldozó jósággal és szerénységgel” – írják nekrológjukban a Román Televízió kolozsvári stúdiójának munkatársai.
- 33122 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33124 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33125 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33126 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33127 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33128 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni