Román nyelven is elérhető a rendszerváltást ismertető Elmúlt Jelen honlapja
Szerdán indult az Elmúlt Jelen projekt román nyelvű változata: a prezentultrecut.ro címen elérhető honlap a román anyanyelvű olvasóknak mutatja be a rendszerváltást, természetesen a romániai magyarok szemszögéből.
Az oldal a magyar nyelvű elmultjelen.ro tükörképe: tartalmazza a kommunizmus, a forradalom és az első rendszerváltó év pontos krónikáját, 154 eseményben és több mint 1500 fotóval dokumentálva azt.
Az Elmúlt Jelen partnere az RMDSZ. Kelemen Hunor szövetségi elnök a román nyelvű honlap elindítása kapcsán hangsúlyozta: „egyszer valaki azt mondta, hogy a földrajz tesz bennünket szomszéddá, a történelem pedig barátokká. Harminc évvel ezelőtt volt egy pillanat, a rendszerváltás, ami azóta is példázza, hogy annál, ami a Románia területén élő közösségeket elválasztja, fontosabb az, ami összeköti őket: a szabadság iránti vágy”.
Kelemen Hunor szerint nem tudunk osztozni a múlt minden történésén, sokszor külön emlékezünk, néha farkasszemet nézünk egymással. Ám ez a projekt, az Elmúlt Jelen román változata is azért jött létre, hogy jó alapot szolgáljon a közös jövő megtervezésére, ahol mindenki saját identitását, kultúráját megőrizve teszi gazdagabbá a társadalmat, ezt az országot.
A készítők román nyelven is elérhetővé tették az időszak legfontosabb történéseit, a forradalmi eufóriától a fekete márciusig, felvázolva az utána következő időszak stabilizációs törekvéseit és kétségeit is. A magyar nyelvű oldalhoz hasonlóan a prezentultrecut.ro is interaktív, a közösségi emlékezet felületeként szolgál: korabeli fényképes vagy szöveges élményanyagot lehet küldeni a szerkesztőknek.
„Fontos tudnia a román társadalomnak is, hogy mi szerves részei voltunk és vagyunk az ország történelmének, az életközösségünk alakulásának. A történet nagy része közös, a kommunizmust vagy a forradalmi eufóriát ugyanúgy élte meg román és magyar. Közösen kell feltennünk azt a kérdést, hogy mit is adott nekünk ez a szabadság” – hangsúlyozta Nagy Zoltán Levente, az Eurotrans Alapítvány elnöke.
Az Elmúlt Jelen kiállítás bejárta Erdély több városát: Kolozsváron, Szatmárnémetiben, Nagyváradon és Marosvásárhelyen több száz látogató barangolta végig a kommunizmus, a forradalom és a rendszerváltás időszakát.
A prezentultrecut.ro oldallal is az a célja a szerkesztőknek, hogy folyamatosan bővítsék saját, illetve az olvasók által feltöltött anyagokkal. Azt remélik, hogy a román fordítás által közelebb kerül az erdélyi többségi és kisebbségi közösség, akik a történelem aktív részesei ugyanúgy, ahogy azok, akiknek már csak a történetek jutottak szüleik vagy nagyszüleik előadásában.
Az Elmúlt Jelen anyagai a közösségi médiában is megtalálhatóak: a Facebook- és Instagram-oldalon rendszeresen tesznek közzé fotós és videós tartalmakat, Youtube-csatornájukon pedig videóanyagokat töltenek fel folyamatosan.
A harminc éves közösségi emlékezet az Eurotrans Alapítvány szervezésében és megalkotásában, Magyarország Kormányának támogatásával vált valóra.
- Szatmárnémetibe megy a rendszerváltást a romániai magyarok szemszögéből bemutató kiállítás
Kultúra - „A kommunizmus még a szekrényemben van” – rendszerváltás az erdélyi magyarok szemszögéből
Kultúra - Online felületen és vándorkiállításon mutatja be a rendszerváltás és az első szabad év krónikáját az Eurotrans Alapítvány
Társadalom
- 34932 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34937 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni