Luminiţa Gheorghiu fáradt arca száz példányban néz az utcán járó-kelőkre  a mozik üvegajtóiról: ennyi volt, máris vége? Véget ért Európa egyik legnagyobb filmfesztiválja, elszállították a főtéri vetítővásznat, Kolozsvár pedig visszazökkent hétköznapjaiba. Tudor Giurgiu fesztiváligazgatóval a sátrat bontó TIFF félig becsomagolt dobozhalmai között beszélgettünk.

Hogy érzed magad a zárás után egy nappal?

Szomorkáson, hogy máris vége van. Ahogy egy hozzászóló megfogalmazta a fesztivál rajongói oldalán: „a TIFF olyan, mint a fizetés. Várod, aztán hamar elfogy, és rögtön várni kezded a következőt.” Nagy sztárok helyett olyan emberek jöttek mesterkurzust, workshopokat tartani, akik sokat tudtak és akartak átadni a tapasztalatukból, szakmai ismereteikből. Ilyen szempontból nagy erősnek éreztem ezt a mostani tíz napot. Úgy érzem, nagyon tartalmas volt ez a tizenkettedik kiadása a fesztiválnak. A külcsín, a csillogás helyett inkább a tartalomra összpontosítottunk: a filmekre, a műhelyekre, a koncertekre.

A TIFF mindig tartogat meglepetéseket. Számodra mi volt a legnagyobb?

Az a film, ami végül meg is nyerte a trófeát. (Thészeusz hajója, Anand Gandhi indiai rendező alkotása – szerk.megj) Erre a mozira a hangtechnikusa, Erdélyi Gábor hívta fel a figyelmemet. Gábort akkor ismertem meg, amikor a Varga Katalinon együtt dolgoztunk, és azóta is jó barátok vagyunk. Tavaly elmesélte, hogy Indiában dolgozott egy csodálatos filmen, és ez az élmény megváltoztatta az életét. Így megnéztem én is, ajánlottam Mihai Chirilovnak is (a fesztivál filmválogatója), még mielőtt bemutatták volna a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon. Nagy örömmel tölt el, hogy a TIFF-en kapott nemzetközi visszhangot ez az alkotás. Sajnos a rendezője idén nem tudott eljönni, de szeretnénk jövőre meghívni, ha lehet, a zsűri tagjaként.

A jövőre nézve milyen előnyt jelent egy film számára az a tény, hogy megnyerte a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál trófeáját?

Az elmúlt évek tapasztalata az, hogy a nyertes filmet elkezdik hívni más fesztiválokra. A nemzetközi sajtóban megjelenik a címe, a köztudatba bekerül a rendező neve, jelen esetben például biztos vagyok benne, hogy az indiai médiában nagyon sokat fog szerepelni, hisz ugyanez történt a nyertes mexikói vagy thaiföldi produkciók esetében is.  Elsőfilmes rendezőről van szó, tehát a kolozsvári díj az első hatalmas lépés a karrierjében, és ennek rendkívül örülök.

A romániai mozik nem tűzik műsorukra a TIFF során kitűnt, kitüntetett filmeket?

Nincs erre vonatkozóan egy általános szabály. Voltak évek, amikor a forgalmazók megvették a fesztiválon közönségdíjat és fődíjat kiérdemelt alkotásokat, de ez nem kötelező érvényű. Nagyon szeretném, ha például a mostani nyertes iránt más forgalmazók is érdeklődnének, de sajnos a romániai piacot majdnem száz százalékban az amerikai produkciók dominálják. Az európai filmek, a művészfilmek bemutathatási keretei roppant szűkösek, a bemutatásra érdemes alkotások száma pedig nagyon nagy.  Itt mutatkozik meg a fesztiválok szükséges volta: az egyetlen alkalom, amikor a mozinézők egy helyen nagyon sokféle filmhez jutnak hozzá, különböző stílusú alkotásokhoz a világ legkülönbözőbb országaiból. Ezeket a címeket hiába keresnék a mozik plakátjain  az év többi részében.

Mekkora a TIFF ázsiója a nemzetközi szakmában?

Három éve kezdett fontos lenni a külföldi rendezőknek, hogy felvegyük az alkotásukat a fesztivál kínálatába. Most már rengeteg kérés érkezik hozzánk, sok szakmabeli részt akar venni személyesen a fesztiválon még akár úgy is, hogy nem mutatjuk be a filmjét, a kapcsolatokért, a találkozásokban rejlő piaci lehetőségekért. Az ő visszajelzéseik szerint a TIFF valahol közvetlenül a Berlin, Cannes, Velence és Toronto utáni „ligában” helyezkedik el (a lisszaboni szemlével együtt), de már jelentőségében megelőzte a Karlovy Vary-i vagy szaloniki filmfesztiválokat.

Milyen tapasztalatokról számolnak be a külföldi szakmabeliek?

Tetszik nekik a szervezés, az alternatív programok sokfélesége. A válogatás is kedvükre való, de amit mindenki hangsúlyoz, az a barátságos  légkör, a lazaság. Az, ahogy mindenféle erőfeszítés nélkül le lehet ülni nemzetközi hírnevű filmesek mellé, kávézni, beszélgetni velük. Ezt a hangulatot mindenképpen meg akarjuk őrizni a jövőben is.

Ha jól emlékszem, 1 400 000 euró volt az idei TIFF költségvetése...

Igen, 300 000  euróval kevesebb, mint tavaly.

Mi a minimum, amiből még meg lehet szervezni úgy, hogy ne menjen a színvonal kárára?

Ez a minimum. Ennél kevesebből már nem lehet. Csak mi tudjuk, az idén mekkora erőfeszítéseket tettünk azért, hogy egyetlen olyan programról se kelljen lemondanunk, amit a korábbi években kezdeményeztünk - és amiket már megszokott, megszeretett a közönség: a tíz fiatal (vagy filmes szempontból kezdő) színész népszerűsítése, az oktató jellegű rendezvények...ezekre, úgy érzem, nagy szükség van, és csak remélni tudom, hogy ezt a jövőben a támogatóink is belátják. A szükséges anyagiak nagyrészét külföldi vagy magánszférából jövő finanszírozással teremtjük elő. Nagyon remélem, hogy a közigazgatási átszervezés, a regionalizálás jót fog hozni a fesztiválnak, több támogatást fog kapni a közpénzekből.

A zárógálán elhangzott felszólalások egyértelműen a jelenlegi kormányt, a szakminisztériumot, a Román Kulturális Intézet mostani vezetését tették felelőssé a romániai filmgyártás áldatlan helyzete miatt. Gondolod, hogy jövőre változik valami?

Az utóbbi években folyton csalódnom kellett, amikor a változástól javulást vártam. Most már nem merek reménykedni, mert aki reménykedik, az csalódik. Mindazonáltal néha érhetnek kellemes megléepetések is. Egy dologban biztos vagyok: amíg Erdélyt nem képviselik befolyásos politikusok a döntéshozás magas szféráiban (és most teljesen mindegy, hogy ezek románok-e vagy magyarok, vagy hogy milyen párt színeiben, a lényeg csak az lenne, hogy Erdély érdekeit, terveit képviseljék), addig nem lesz változás. Márpedig pillanatnyilag nincs ilyen ember az országot irányító legfontosabb struktúrákban. Kolozsvár jelenleg ott fent senkinek nem fontos.

A TIFF-nek vannak nyúlványai más városokban is. Szebenben évek óta, és idéntől Csíkszeredában is.

Igen, Szebenbe évek óta elvisszük a filmek egy részét. Ott egészen más a közönség, a művészetekkel, irodalommal, színházzal kapcsolatos alkotásokra van igény. A Csíkszeredai TIFF-program helyi kezdeményezés, ezért is értékelem annyira: nagyon lelkes és nagyon merészet álmodó emberek kerestek meg azzal a kéréssel, hogy Csíkszeredában is vetítsük a TIFF filmjeit.  Ráadásul mindjárt az első alkalmat négynaposra tervezték, ami tapasztalatom szerint hatalmas vállalkozás. Nem ismerem a csíkszeredai közönséget, de úgy vélem, lesz érdeklődés. Ugyanolyan kíváncsi vagyok, mint annak idején, amikor Kolozsváron startoltunk. Ismétlem viszont, amit a leginkább értékelek, az a helyi kezdeményező szellem, a jelzés, hogy igény van ilyen jellegű rendezvényekre, mert szerintem a miccs-és-sör fesztiválok ideje lejárt.

Az ismerőseim körében Jiří Menzel volt az abszolút kedvenc. Számodra milyen volt a vele való találkozás?

Jiří Menzel ugyanolyan szerény, természetes, emberi, ahogy a színpadon is viselkedett és amitől mindenki számára rokonszenves. Az a meghívott, aki a lehető legjobban talál a fesztivál közvetlen, barátságos jellegéhez.  Nincsenek allűrjei, van viszont fantasztikus humora. Életkedve hatalmas, habár már elmúlt harmincéves… Nagyon sajnálom, hogy nem mutattuk meg több filmjét a közönségnek, csak Az én kis falum-at.

Miről beszélgettél vele?

Fociról, filmről, nőkről, történelemről. Még mindig újra is újra rácsodálkozom, hogy a két nép, a mienk és a cseheké mennyire közel áll egymáshoz nemcsak történelmi tapasztalatok terén, hanem humorában is. Ezt bizonyítja a román filmek sikere is Csehországban. Hatalmas sikere volt náluk a Lăzărescu úr halála című filmnek, tavaly pedig bemutatták Prágában az én filmemet is, az Emberekről és csigákról-t, amire nagyon jó visszajelzéseket kaptunk, az emberek pontosan értették és átérezték a történeteket.

Mikor kezdődik egy fesztiváligazgató számára a következő kiadás megszervezése?

Már elkezdődött! Van egy csomó film, amit idén el szerettünk volna hozni, de nem sikerült: azok már megtöltötték a TIFF – 2014 című mappámat a laptopomban.

Milyen csemegével készültök jövőre?

Ha sikerül addig restaurálni Kertész Mihály Kolozsváron forgatott, 1914-ben készült alkotását, A tolonc című filmet, azt feltétlenül szeretnénk premierként bemutatni a TIFF-en. Meg akarjuk mutatni, hogy Kolozsvár abban az időben a filmgyártás fontos központja volt, és hogy semmi abból, ami napjainkban ebben a városban történik, nem véletlen. Az sem, hogy kulturális fővárossá szeretne válni. Itt – elsősorban Janovics Jenőnek köszönhetően – már száz évvel ezelőtt letették az alapjait annak, hogy Kolozsvár a filmművészet városává váljon. És a TIFF bizonyítja, hogy Kolozsvár ma is a film, a mozik, a filmnézők városa.