A budapesti Szépművészeti Múzeumnak adományozta archívumát Korniss Péter fotográfus


-A A+

A budapesti Szépművészeti Múzeumnak adományozta teljes életművét átfogó archívumát Korniss Péter kolozsvári születésű, Kossuth-díjas fotográfus. A mintegy 34 ezer felvételt tartalmazó anyag a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézetben (KEMKI), Korniss Péter Archívumként lesz kutatható. Az ajándékozás bejelentésére a művész munkásságát elismerő Kriterion Koszorú átadását követően került sor kedden a Szépművészeti Múzeumban.

„Boldog szívvel tudok megválni attól, amit annyi éven át gyűjtögettem, az archívumomtól. Boldog szívvel, mert tudom, hogy jó helyre kerül” – méltatta a Szépművészeti Múzeumot és az annak tagintézményeként működő KEMKI-t az ajándékozás bejelentésekor Korniss Péter.Mint elmondta, pályafutásának első évtizedeiben az eltűnőben lévő, tradicionális paraszti kultúra nyomait kereste, majd eljutott a „múlttól a jelenig”, a hagyományos paraszti kultúrától egy globalizált világig.

Korniss Péter az MTI-nek nyilatkozva felidézte, hogy a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria három éve kiállítást rendezett eddigi életművéből, ami „bátorítást adott” számára ahhoz, hogy megkeresse a felajánlással Baán Lászlót, az intézmény főigazgatóját.

A fotográfus kiemelte, hogy archívuma a képeket feldolgozva, részletes adatbázissal kiegészítve tartalmazza, a 34 ezer felvételből 4 ezer fotó be is van szkennelve.

Baán László a három éve megrendezett Korniss Péter-kiállításra emlékezve kiemelte: a Folyamatos emlékezet című tárlat az utóbbi évek egyik legsikeresebbje volt a Magyar Nemzeti Galériában.

Mint hozzátette, Korniss Péter most átadott archívumát az intézmény egyben kezeli majd; az így létrejövő a Korniss Péter Archívum „a KEMKI egyik ékköve lesz” – fogalmazott.

Baán László bejelentette: terveik szerint rövidesen egy Korniss Péter műveihez kapcsolódó novellapályázatot is kiírnak, melynek zsűrijébe a fotográfust is meghívta.

A Kriterion Koszorúval kitüntetett fotográfust Barabási Albert-László méltatta

A Kriterion Koszorút átadó Barabási Albert-László matematikus, hálózatkutató, a díj korábbi kitüntetettje elmondta, hogy a Kriterion Alapítványt az erdélyi Kriterion Kiadó alapító igazgatója, Domokos Géza hozta létre, abból a célból, hogy az erdélyi multikulturalizmus nemes elvei alapján hozzájáruljon az erdélyi művészetek folyamatos fejlődéséhez, európai felzárkózásához és az ott létrehozott kulturális értékek nemzetközi megismertetéséhez.A díjazottat méltatva Barabási Albert-László hangsúlyozta: Korniss Péter képei egyszerre hordoznak lokális üzenetet és mutatnak be valami univerzálisat, amely túlmutat ezen „a belterjes es meghitt kultúrán”.

Mint felidézte, Korniss Péter Kolozsvárott született 1937-ben, onnan 12 évesen költözött Budapestre. Először a jogi egyetemre jelentkezett, de 1956-os szerepvállalása miatt tanulmányait abba kellett hagynia. A Budapesti Fényképészeti Szövetkezet „mindeneseként” fokozatosan kitanulta a fényképezés szakmai fogásait. 1961-től harminc éven keresztül a Nők Lapja fotóriportereként bejárta Magyarország vidékeit, a korabeli társadalmi valóság történeteit örökítette meg.

Korniss Péternek 1974-től sorra nyíltak kiállításai, melyek emlékét katalógusok, albumok – Elindultam világ útján (1975), Múlt idő (1979), A vendégmunkás (1988), Leltár. Erdélyi képek (1998), Kötődés 1967-2008 (2008), Folyamatos emlékezet (2017) – őrzik. „Ezeken keresztül visszalopta Erdélyt és az erdélyi kultúrát Magyarországra, kiállításai és táncházas fotói szamizdat jelleggel inspiráltak több generációt” – emlékeztetett.

Korniss Péter az 1980-as évek elejétől húsz éven át az amszterdami Internationaal Folkloristisch Danstheater társulatát fényképezte, neves folyóiratok (National Geographic, GEO Magazine, Fortune, Forbes, Time) fotóriportereként, nemzetközi szakmai szervezetek tanácsadójaként működött – idézte fel a díjazott munkásságát Barabási Albert-László.

A díjátadó alkalmából Fotográfiák 1959-2017 címmel Korniss Péter életművét áttekintő, háromnyelvű fotóalbum is megjelent a csíkszeredai Bookart Kiadó és a kolozsvári Iskola Alapítvány Kiadó közös kiadásában.

Az életműkötet címlapján szereplő, korábban nem publikált, Lány görkorcsolyával színes otthonában című fotográfia nyomatát Korniss Péter az ajándékozás bejelentése után szintén a Szépművészeti Múzeumnak adományozta.








EZT OLVASTA MÁR?

X