Megállapodás született a több száz éves bajorországi antiszemita templomdíszekről
A középkorból származó, ún. Judensau-ábrázolások eltávolítását kérte a bajorországi templomokról egy zsidó férfi, így merült fel, hogy mit kezdjenek a több száz éves műemléképületek antiszemita ábrázolásaival.
Nem távolítják el a középkori antiszemita szobrokat és domborműveket a bajorországi templomokból – állapodtak meg a tartományi hatóságok, a templomokat fenntartó keresztény egyházak és a helyi zsidó közösségek. Az egyezség részeként ugyanakkor láthatóan és jól felismerhetően magyarázatot kell fűzni az ilyen ábrázolásokhoz – közölte Ludwig Spaenle bajor antiszemitizmus elleni kormánybiztos.
Németországi és más európai templomok falán több mint 20, bajor templomokban, köztük a regensburgi katedrálisban egy tucat úgynevezett Judensau-ábrázolás maradt fenn vízköpő, dombormű vagy egyéb faragvány formájában a középkorból.A bajor kormánybiztos szerint az érdekelt felek egyhangúlag foglaltak állást a történelmi ábrázolások eltávolítása ellen, mert ha a szobrokat kiragadnák kontextusukból, nehézségbe ütközne a megmagyarázásuk, emellett az ábrázolások nem tölthetnék be figyelmeztető funkciójukat. A megállapodás értelmében ugyanakkor minden ilyen gyalázkodó figurát szellem-, kultúr- és egyháztörténeti összefüggéseiben kell megmagyarázni a helyszínen, mélyreható információt kell rendelkezésre bocsátani például QR-kód segítségével.
Februárban egy német fellebbviteli bíróság elutasította egy zsidó férfi keresetét, amelyben a wittenbergi városi templom 700 éves Judensau-domborművének, és az 1570-ben, a reformáció meghirdetése után hozzá mellékelt, egy Luther Mártonnak tulajdonított zsidóellenes felirat eltávolítását követelte.
Michael Düllmann keresetében azzal érvelt, hogy a szobor „a zsidó emberek becsmérlése, sértegetése” és mind a mai napig borzasztó hatással van. A naumburgi tartományi bíróság februárban úgy döntött, hogy a férfinak nem áll jogában levetetni a domborművet, mivel az a jelenlegi kontextusban nem becsmérlő jellegű és nem sérti a felperes jogait. A szobor „jelenleg egy olyan együttes részét képezi, amely másfajta szándékkal szól az emberekhez” – utalt döntésében a bíróság az emléktáblára és a magyarázó felvilágosításra.
A wittenbergi Judensau-ügy még nem zárult le, Michael Düllmann a német szövetségi bíróság elé vitte az ügyet. A férfi azt szeretné, ha a domborművet a közeli Luther-múzeumban helyeznék el. A dombormű alatt 1988-ban egy emléktáblát állítottak fel a nácizmus idején üldözött zsidóknak és a meggyilkolt hatmillió embernek, és német, valamint angol nyelvű felvilágosítást mellékeltek a domborműről.
- 34936 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34938 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34938 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34939 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34940 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34941 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni