Megszűnik a jogilag önálló Várad folyóirat, búcsúzóul megtartják a Holnap Fesztet és a könyvmaratont
Bár január 1-től felszámolják intézményi önállóságát, a nagyváradi Várad kulturális folyóirat e hétvégén, december 18-án, pénteken és 19-én, szombaton a Holnap Kulturális Egyesülettel közösen, online formában megszervezi az idei Holnap Fesztet és a Nagyváradi Könyvmaratont, illetve a Partiumi Keresztény Egyetemmel közösen ismét meghirdetik a Tabéry Géza novellapályázatot.
Amint Szűcs László, a Várad kulturális folyóirat igazgatója elmondta, az idén a járványhelyzet miatt élőben elmaradt Holnap Fesztet és Nagyváradi Könyvmaratont december 18–19-én online formában megtartják. Ennek keretében mutatják be Biró Árpád Levente Első felvonás című, egyfelvonásosokat tartalmazó kötetét, illetve a második Élő Várad-antológiát, amelyben nyolc szerző szerepel.
A Holnap Feszt valamennyi programja élőben megtekinthető, valamint később szerkesztett formában a Várad YouTube-csatornáján is látható lesz. Ami a könyvvásárt illeti, azt online formában is megszervezik, illetve szerdától kezdve karácsonyig a Nagyváradi Illyés Gyula Könyvesboltban egy könyvsarokban régebbi és újabb váradi kiadású könyveket kínálnak az érdeklődőknek.
Novellapályázat és készülő kultúrközpont
A Partiumi Keresztény Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéki Csoportja, valamint a Holnap Kulturális Egyesület idén is kiírja a 2014-ben útjára indult Tabéry Géza Novellapályázatot. Szűcs László elmondta, az online oktatás miatt talán most több idejük marad az egyetemi hallgatóknak rövidpróza írására.
Az idei témákat (jelmez, apa-fiú konfliktus, novemberi szerelem) Boka László irodalomtörténész választotta ki. A pályamunkák beküldési határideje 2021. március 8., a részletes pályázati felhívást erre a linkre kattintva olvashatják.
Szűcs László arról is beszámolt, hogy A román–magyar határon átnyúló képzési központ és értéktár a kulturális és történelmi örökség számára elnevezésű uniós projekt keretében jelenleg a várad-velencei kultúrház díszterme felett már elkészült az új tető, jelenleg az utcai fronton végzik az emeletráépítést és a manzárdosítást.
Elfogadhatatlan a Várad folyóirat intézményi önállóságának felszámolása
Szűcs László kifejtette továbbá, hogy a Bihar Megyei Tanács vezetősége olyan intézkedéssorozatot foganatosít, amely súlyosan érinti a nagyváradi kulturális intézményeket: létszámcsökkentést írtak elő, azonban a Várad és a Familia, a magyar és román nyelvű folyóirat 2021. január 1-től elveszti önálló intézményi státuszát, és a Gheorghe Şincai Bihar Megyei Könyvtár részlegeként működik tovább. A leépítések is súlyosan érintik mindkét folyóiratot, a Váradnál 7,5 állásból (ebből egy félállás adminisztratív) a már elérhető határozattervezetek szerint csupán három marad meg.
Bár az átszervezésnél gazdasági okokra, a szükséges takarékosságra hivatkoznak, a Várad folyóiratnak ebben az évben a járvány ellenére a tavalyi és tavalyelőtti saját bevételt meghaladó, 235 ezer lejes saját bevétele volt, ebből 45 ezer lej az eladásokból és az előfizetésekből származott – mondta Szűcs László.
Hozzátette, diszkriminatívnak és elfogadhatatlannak tartja az eljárást, számára ilyen körülmények között vállalhatatlan a további munka, s azt is elmondta: ha volt valamiféle felmérés, az a szerkesztőség bevonása nélkül zajlott.
Szűcs László a napokban írásban iktatta azon javaslatát, miszerint az intézményi önállóság megtartása mellett vállalja, hogy a megyei önkormányzat által, a könyvtár részlegeként megszabott költségvetési keret mellett más forrásokból előteremti a szükséges bevételt, ám erről a javaslatról tárgyalni sem lehetett a megyei vezetéssel.
Reméli, hogy a kultúra területén dolgozó nagyváradiak és nem nagyváradiak szolidaritást vállalnak velük, és minden lehetőséget megragadnak, hogy tiltakozzanak az átszervezés ellen, mondta a folyóirat vezetője, aki hozzátette: az is meglepő, hogy az 1865-ben alapított Familia intézményi önállóságának felszámolása nem váltott ki felzúdulást a román kulturális közvéleményben.
Az is elhangzott, hogy a már említett uniós pályázat sorsa is kétségessé válhat, hiszen a Római Katolikus Egyház a Várad folyóirattal kötötte meg a szerződést a kultúrház kulturális központtá való átépítéséről, kérdéses, hogy a könyvtár biztosítani tudja-e annak eredetileg tervezett működtetését.
- Az a fél flakon sör – bemutatták a Tabéry-novellapályázat szilágysági nyertesének kötetét
Kultúra - A diktatúrát magunkkal hurcoljuk – a Ceaușescu-korszak nagyváradi anekdotáit tette közzé Kőrössi P. József
Kultúra - Titkos verset rejt az Előző részek – bemutatták Ozsváth Zsuzsa első önálló kötetét
Kultúra
- 34933 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34935 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34936 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34937 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34938 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34938 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni