Marosvásárhelyi színészeket is díjaztak a POSZT-on


-A A+

Két Marosvásárhelyen játszó színészt, Nagy Dorottyát és Bányai Kelemen Barnát is díjazták a szombaton véget ért XIII. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), mindkettejüket a Bányavakság című előadásban nyújtott alakításukért, a Legjobb női, illetve a Legjobb férfi mellékszereplő kategóriában.

A Székely Csaba darabjából született Bányavakság című előadás (rendező: Sebestyén Aba) a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának közös produkciója, ez volt az egyetlen erdélyi színházi jelenlét az idei POSZT versenyprogramjában.

A versenyprogramot idén Solténszky Tibor dramaturg, rendező, tanár és Szigethy Gábor író, rendező, színháztörténész válogatták; a tizenkettőből kettő határon túli magyar előadás volt (a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat mellett a kaposvári Csiky Gergely Színház), a tíz belföldiből mindössze egy volt független produkció.

A szakmai zsűri megítélése szerint a budapesti Vígszínház Jóembert keresünk című darabja lett a legjobb előadás, az ebben a darabban játszó Eszenyi Enikő a legjobb női főszereplő díját vehette át.

A díjazottak listája:

Legjobb előadás:

Bertolt Brecht: Jóembert keresünk

Rendező: Michal Dočekal

Vígszínház, Budapest

 

Legjobb rendezés:

Mundruczó Kornél

John Maxwell Coetzee - Mundruczó Kornél: Szégyen

Proton Színház - Trafó Kortárs Művészetek Háza, Budapest

 

Legjobb női főszereplő:

Eszenyi Enikő

Bertolt Brecht: Jóembert keresünk

Vígszínház, Budapest

 

Legjobb férfi főszereplő:

Polgár Csaba

Henrik Ibsen: Peer Gynt

Örkény István Színház, Budapest

Legjobb női mellékszereplő:

Nagy Dorottya

Székely Csaba: Bányavakság

Yorick Stúdió, Marosvásárhely - Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat

 

Legjobb férfi mellékszereplő:

Bányai Kelemen Barna

Székely Csaba: Bányavakság

Yorick Stúdió, Marosvásárhely - Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat

 

Legjobb díszlet:

Ágh Márton

John Maxwell Coetzee - Mundruczó Kornél: Szégyen

Proton Színház - Trafó Kortárs Művészetek Háza, Budapest

 

Legjobb jelmez:

Nagy Fruzsina

Henrik Ibsen: Peer Gynt

Örkény István Színház, Budapest

 

Legjobb dramaturg:

Gáspár Ildikó a budapesti Nemzeti Színház Heinrich von Kleist: Amphitryon című előadásának szövegváltozatáért, valamint az Örkény István Színház Henrik Ibsen: Peer Gynt című előadásának dramaturgiai munkájáért

 

Különdíj:

Matkó Tamás

az Örkény István Színház Henrik Ibsen: Peer Gynt című előadásának zenéjéért

A színész zsűri díjai:

 

Legjobb férfi alakítás:

Hunyadkürti György

Martin McDonagh: Vaknyugat

Csiky Gergely Színház, Kaposvár

 

Legjobb női alakítás:

Ecsedi Erzsébet

April de Angelis: Színésznők

Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg

 

A Fidelio díjai (a színész zsűri döntése szerint):

Legjobb 30 év alatti színésznők:

Lovas Rozi

   Tennessee Williams: A vágy villamosa

   Miskolci Nemzeti Színház

Tenki Réka

   Heinrich von Kleist: Amphitryon

   Nemzeti Színház, Budapest

 

A közönség zsűri díja:

Eszenyi Enikő

a Vígszínház Bertolt Brecht: Jóembert keresünk című előadásában nyújtott kiemelkedő alakításáért








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X