Világvége szerelem a Szigligeti Nyári Estéken


-A A+

A Szigligeti Nyári Esték sorozat keretében mutatja be Nagyváradon a debreceni Csokonai Színház társulata és a PG Csoport a Világvége szerelem című produkciót július 19-én, pénteken 19 órától a Szigligeti Színházban.

Új „musical” vagy inkább „zenés kortárs keserédes” született Debrecen legendás rock-együttesének dalaiból Vidnyánszky Attila rendezésében, mely egy debreceni lány és egy fiú szerelmének történetén és mára slágerré vált dalokon keresztül vall a városról. Ez a Világvége szerelem – olvasható az alkotók maszol.ro-hoz eljuttatott közleményében.

A zenekar 1986-ban alakult. A debreceni egyetemi légkörben Jantyik Zsolt és Jantyik Csaba testvér- és alkotópáros maga köré gyűjtött több kreatív nem csak zenében gondolkodó ifjú művészt, akikkel a zenés performance-ként induló csapat kezdeti klubsikereit is elérte. Az akkori hatóságok figyelmét is felkeltő koncertjeik híressé váltak az ország keleti régiójában. Többszöri tagcserék után kialakult a zenekart ma is jellemző, szövegcentrikus, rockos zenei irány. Sajátos dallamvilágukat „alföldi zene” műfaji meghatározással illetik, a zenekar első lemezének (1990) címét idézve.

„Előadásunkban nincs konkrét sztori, történetfoszlányokat, felismerhető élethelyzeteket mutatunk meg, és ebből kerekedik ki gondolataink színpadi verziója. (...) A mindenkori lázadásból indulunk, és egy megtisztuláson keresztül valamiféle rezignált nyugalomig, bölcs, szeretetből táplálkozó hitig jutunk el. Azt az utat járjuk be, amit a szerző, akinek első dalai még nagyon lázadóak, de ahogyan érik, egyre inkább az elfogadás szólal meg soraiból, épp így az előadásunk is fokozatosan szelídül. Elfogadjuk a valóságot olyannak, amilyen, azzal hogy azért teszünk-veszünk, próbáljuk a saját energiáinkat világunk jobbítása felé terelni, de már tudjuk, hogy egész életünk kevés arra, hogy lényegeset fordítsunk a dolgok menetén.” - mondja az előadásról Vidnyánszky Attila rendező.

Jegyeket a színház pénztárában lehet váltani keddtől péntekig 10-15 óra között, illetve az előadás előtt egy órával. Jegyárak: 30 (központi páholyok), 25 (oldalpáholyok), 20  (zsöllye), illetve 10 lej (erkély). Csoportos kedvezmény: (10 fő felett) 20 (páholyok), 15 lej (zsöllye). A bérletesek kedvezményes áron, 15 lejért válthatnak belépőt.

Jantyik Zsolt és a PG Csoport: Világvége szerelem

Zenés kortárs keserédes

Szereplők:

Bakos-Kiss Gábor

Bakota Árpád

Edelényi Vivien

Katkó Ferenc

Kristán Attila

Oláh Zsuzsa

Szanyi Sarolta

Szűcs Nelli

Tóth László

Trill Zsolt

 

A zenekar tagjai: Jantyik Zsolt – ének, Jantyik Csaba – gitár,  Fazekas László – basszusgitár, Kiss Attila - dob

 

Súgó: Pethő Zsuzsa

Ügyelő: Karl József

Rendezőasszisztens: Jóvér Csaba

Díszlet- és jelmeztervező: Ondraschek Péter

Film: Silló Sándor

Rendező: Vidnyánszky Attila








EZT OLVASTA MÁR?

X