Egész közösséget megmozgató Székely Vágta lesz az idei


-A A+

A Székely Vágta szervezői egy héttel hosszabbították meg a jelentkezést a lovasversenyre, így azok a települések, amelyek még nem nyújtották be iratcsomóikat, július 5-éig még megtehetik. Jelenleg Kovászna megyéből huszonkét település, Hargita megyéből öt település, Maros megyéből két település jelezte részvételi szándékat a Székely Vágtán.

Nemsokára startol az idei Székely Vágta, ahol Székelyföld legjobb lovasai mérhetik össze tudásukat. A futamok mellett lovasprogramok és más, kulturális és szórakoztató jellegű programok is helyet kapnak. Idén először ülőhelyet is lehet foglalni a Székely Vágtára, az érdeklődők a rendezvénysátorból követhetik a futamokat.

Gyerekfoglalkozások és bohóciskola

A Székely Vágta ideje alatt 11 és 19 óra között gyerekprogramokkal várják a legkisebbeket. Lesznek egyéni és kiscsapatos játékok, lovagi, népi és ritmusjátékok, mondókák, valamint kézműves foglalkozások és arcfestés is.

Szombaton 12 órától, valamint vasárnap 12 és 17 órától mindenkiből bohócot csinálnak a bohóciskolában. Klasszikus bohóctréfák, zsonglőrmutatványok, kötélen járás és „molto periculoso” bűvészmutatvány jellemzik az „iskolát”, egy fantasztikus bohócpáros, Nagy Kopeczky Kálmán és Nagy Kopeczky Kristóf előadásában. Július 13-án, szombaton 17 órától Vitéz László Csodaládája című vásári bábjáték lesz, Kemény Henrik szövegei alapján, Nagy Kopeczky Kálmán és Nagy Lázár József előadásában. A programok szervezője a Kovászna Megyei Művelődési Központ.

Nox-slágerek a Vágtán

Péter Szabó Szilvia 2002 és 2009 között aratott hatalmas sikert a NOX együttessel, amelyet azért szeretett meg a közönség, mert különleges hangzása volt. A NOX volt az első együttes, amely a magyar népzenét modern elemekkel ötvözte. Az együttes nyolc albumot jelentetett meg, és a Kijevben megrendezett 2005-ös Eurovíziós Dalversenyen tizenkettedik helyet hozott el a Forogj, világ! című dalával.

2009-ben az addigi sikereit maga mögött hagyva, Péter Szabó Szilvia elhagyta Magyarországot és Ausztráliában kezdett új életet. Később, Londonba költözve készült az újrakezdésre, s végül várva várt szólóalbuma, a Revolution 2013. májusában jelent meg.

Péter Szabó Szilvia exkluzívan a Székely Vágtára külön műsort készít, kilenc táncossal lép majd színpadra, akik a Tini Dance Center tagjai. Az egyórás műsorban NOX-dalok lesznek hallhatóak, és egy-két dal Szilvia szólólemezéről is.

Ülőhelyet is lehet foglalni

Idén először ülőhelyet is lehet foglalni a Székely Vágtára, az érdeklődők a rendezvénysátorból követhetik a futamokat. Jegyeket a helyszínen a regisztrációs pontnál lehet váltani 20 lej/nap egységes áron.

Program

2013. július 13–14.

Július 12., péntek

21:30   Nyilvános főpróba: TűzTánc – világzenei koncert és tánc-show. Bársony Bálint és Németh Gábor „Némo” zenekara, Korzenszky Klára népdalénekes, valamint a Honvéd Táncszínház, a Háromszék Táncegyüttes és az M Studio bemutatásában. Közreműködik a Szilaj Hagyományőrző Egyesület és a Shagya Lovasklub. Koreográfus: Zsuráfszky Zoltán.

Július 13., szombat (Duna élő: 17:45–18:55)

11:00   Kováts András Fúvószenekar (Réty) – magyar indulók

12:00   A Székely Vágta ünnepélyes megnyitója. A versenyzők bevonulása

12:45   Székely székek találkozója – Megnyitó (helyszín: az emlékmű mögött)

12:45   Pályakarbantartás

13:00   Előfutamok – első rész (1–4. futam)

14:00   Székely székek találkozója: a legszebb kiállító település kihirdetése (helyszín: az emlékmű mögött)

14:00   Lovasíjász bemutató – Pászka Lehel és csapata, a Kassai Lovasíjász Iskola tanítványai, a Sagittis Siculorum Egyesület

14:40               Lovas táncok – Shagya Lovasklub (a kőröspataki Kálnoky család lovardája)         

15:10               Huszárnóták – Szilaj Hagyományőrző Egyesület

15:45               Pályakarbantartás

16:00               Előfutamok – második rész (5–8. futam)

17:00               Kettes- és négyesfogathajtó verseny

19:15               A fogathajtó verseny díjátadó ünnepsége

19:30               Óvári Gazdász Néptánc Együttes (Mosonmagyaróvár)

21:30               TűzTánc – világzenei koncert és tánc-show. Bársony Bálint és Németh Gábor „Némo” zenekara, Korzenszky Klára népdalénekes, valamint a Honvéd Táncszínház, a Háromszék Táncegyüttes és az M Studio bemutatásában. Közreműködik a Szilaj Hagyományőrző Egyesület és a Shagya Lovasklub. Koreográfus: Zsuráfszky Zoltán

Július 14., vasárnap (Duna élő: 17:30–18:55)

9:00     Lovas pályapróba

11:45   Pályakarbantartás

12:00               Középfutamok

13:00               Díjugrató verseny és bemutató – Genovéva Lovarda (Csíkszereda)

14:30               Lovas harcművészeti bemutató – Sagittis Siculorum Egyesület

15:00               Huszárbemutató és csatajelenet – Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület

16:00               Pályakarbantartás

16:30               Pónifutam

17:00               Hírességek fogathajtó versenye

17:30               Aranyparipa-díj átadása

17:50               Huszár roham

18:00               Pályakarbantartás

18:15               Döntő (a felvezető kör közben kapcsolódik be a Duna)

18:25   Díjátadó ünnepség (18:45 himnusz)

19:00               NOX-slágerek – Péter Szabó Szilvia és a Tini Dance Center táncosai – a Diószegi Pékség és a Depo támogatásával

Állandó programok

10:00–19:00    Képzőművészeti kiállítás az Incitato nemzetközi alkotótábor anyagából

10:00–19:00    Népművészeti és lovas kézműves vásár

10:00–19:00    Székely termékek vására

11:00–19:00    Gyermekfoglalkozások

11:00–19:00    Lovagoltatás

11:00–19:00   Székely székek találkozója

A szervezők fenntartják a műsorváltoztatás jogát.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X