Sikerrel vendégszerepeltek Giessenben a kolozsváriak


-A A+

Az először megszervezett Büchner International Fesztiválon vendégszerepelt a Leonce és Léna című, Tompa Gábor rendezte előadás Giessenben.

A fesztivál házigazdája és egyben helyszíne a Stadttheater Giessen színház volt, ahol a kolozsvári magyar színház telt házas előadását hosszan tartó taps követte. Az előadás után közönségtalálkozót szerveztek az alkotókkal, ahol az előadás alapgondolatait, terét, díszlet- és jelmezvilágát boncolgatták, kitérve a Kolozsvári Állami Magyar Színház történetére és Erdélyben betöltött kulturális szerepére is.

A németországi turnét követően a franciaországi Avignonba utazik a kolozsvári társulat, ahol a 67. Avignoni Színházi Fesztiválon vendégszerepel az Alfred Jarry: Übü király című előadással. Az Alain Timar rendezte előadást 24 alkalommal tűzték műsorra 2013. július 8 és 31. között a Théâtre des Halles épületében. Alfred Jarry drámáját 2012-ben nagy sikerrel mutatták be májusban Budapesten a Pesti Színházban, ezt követően részt vett a Magyar Színházak XXIV. Kisvárdai Fesziválján, majd az előadás a párizsi Athénée Théâtre Louis-Jouvet színházban is vendégszerepelt.

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X