Míg korábban a stúdióban készültek a Marosvásárhelyi Rádió színházi műsorai, a szerkesztők már egy ideje „kiköltöztették” a Színdaraboló gyűjtőnevet viselő beszélgetéseket emberközelibb helyszínre, hogy bevonják a szélesebb közönséget is. Az e heti, szombaton adásba kerülő műsor szerdán este készült a Bolyai Klubban, ahol Novák Csaba Zoltán történésszel és Székely Csaba drámaíróval Parászka Boróka beszélgetett.

A beszélgetés témája a Weöres Sándor drámapályázaton nemrég első díjat nyert Székely Csaba Vitéz Mihály című drámája volt, amelyet a történész és a drámaíró szemszögéből jártak körbe. Novák Csaba Zoltán elmondta, Székely Csaba azzal a kéréssel fordult hozzá, hogy segítsen minél több információt összegyűjteni Mihály vajdáról, Havasalföld és Erdély fejedelméről. „Nem vagyok szakértője a témának, ezért a kollegáim segítségét kértem, akik bőven ellátták a szerzőt dokumentációval. Nem tudtam akkor, hogy drámát készül írni ebben a témában” – idézte fel a kezdeteket Novák.

„Nem úgy fogtam neki ennek a munkának, hogy milyen egy történelmi dráma, bár ennek van egy hagyománya, hogy az számít történelminek, ami húsz évvel korábban történt. Számomra elsősorban van a dráma és azt követi a történelmiség” – válaszolta Székely Csaba a rádióriporternek arra a kérdésére, hogy milyen egy történelmi dráma.

Mihály vajdát tulajdonképpen a 19-ik században helyezték a román nemzet panteonjába, aztán néha egy-két történész levette onnan, mint a nippet a nagymama szekrényéről, hogy letörölgesse róla a port - magyarázta a történelmi személyiségről Novák, aki felkészülve a beszélgető estre, elolvasta a drámát, de mint mondta, úgy fogott hozzá, hogy „át kell esni rajta”. A szöveg akkor ragadta meg, amikor rájött, hogy a szerző nem egy hősnek állít szobrot, hanem „rajtakapja” a főszereplőt annak gyarló pillanataiban.

Székely Csaba szerint Vitéz Mihály nem annyira törékeny, mint a nippek. „Nem voltam biztos benne, hogy fogok-e drámát írni belőle, de nagyon érdekelt, hogy hogyan került Erdély élére, hogyan sikerült a székelyeket maga mellé állítani és összeugrasztani őket” – magyarázta a szerző, aki olvasva az összegyűjtött dokumentumokat jött rá arra, hogy jó témára bukkant a drámaíráshoz.

A darab egy ember felemelkedéséről és bukásáról szól, arról, miként lesz egy barátságos, melegszívű személyiségből diktátor. A bukást előidéző tulajdonságok már a kezdetekkor megvoltak a hősben, de a körülmények egybeesésével kerültek felszínre.

Novák szerint teljesen formabontó, ahogy Székely Csaba hozzányúlt a témához, kezébe vette és letörölgette róla a port. „Kíváncsi vagyok a román fogadtatásra, ha lesz egyáltalán román fordítás” – mondta. A magyar nézőknek azt tanácsolta, hogy úgy tekintsék, úgy olvassák, mint egy történetet és ne várjanak valamiféle „kárpótlást”. Nem a teljes történelmet adja vissza, hanem egy részt belőle, annak egy rövid szegmensét. Gondolatébresztőnek kitűnő – vélekedett a műről a történész.

A drámát a szerző eredetileg 50 szereplősre írta, majd 30-ra, aztán 22-re csökkentette a számukat. Ha színpadra kerül, tovább kell csökkentenie ahhoz, hogy játszható legyen – jósolta Székely Csaba.  

A drámából a beszélgetés végén Székely Csaba felolvasott egy rövid részletet, amelyben Mihály vajda tollnokának diktálja a csaták végkimeneteleit, illetve arról vitatkozik, hogy kié a győzelem: aki valóban megnyer egy csatát, vagy, aki győzelemről számol be.