Román-magyar pályázatból újítottak fel egy Bihar megyei kúriát


-A A+

A Bihar megyei Illyén pénteken avatják fel a román-magyar együttműködéssel nyert uniós forrásokból restaurált Miskolczy-kúriát – közölte csütörtökön az Agerpres hírügynökség. Amint azt Gheorghe Huple, Illye polgármestere elmondta, a Bihar megyei település félmillió eurót fordíthatott az örökösök által vissza nem igényelt kúria felújítására.

A pénteki avatóünnepségen jelen lesznek a településsel szomszédos, ám az államhatár magyarországi oldalán fekvő Méhkerék képviselői is. A két település közösen pályázott uniós forrásokra, hogy mind Illyén, mind Méhkeréken mezőgazdasági üzleti központot hozzanak létre. A Miskolczy-kúria az illyei központnak ad majd otthont.

A 2012 őszén elkezdett munkálatok során vigyáztak az épület műemlékjellegének megőrzésére. Az 1779-ben barokk stílusban épített, majd 1910-ben átalakított kúriában az 1948-as államosítás után orvosi rendelő működött. Az épület a felújítás előtt romos állapotba jutott.

Gheorghe Huple polgármester az Agerpresnek más határon átívelő tervekről is beszámolt. Elmondta, hogy európai forrásokkal kívánnak utat építeni Illye és a magyarországi Kötegyán között, és zöldség-, illetve gyümölcsraktárt, valamint gabonabörzét szeretnének kialakítani a térségben. A polgármester hozzátette: a határ mindkét oldalán elsősorban mezőgazdasággal foglalkoznak az emberek, és a megtermelt áru értékesítése a legnagyobb gondjuk.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X