Fesztivál a városért, város a fesztiválért


-A A+

“Megvásároltuk a Félsziget Fesztiválra szóló hetijegyünket, visszautasítva a szervezők által felajánlott meghívókat. Így fejezzük ki a Fesztivál pénzügyi fenntarthatóságához való hozzájárulási szándékunkat. Ugyanakkor úgy gondoljuk, az a hangulat, amelyet ez a Fesztivál nyújt, jóval meghaladja azt a pénzügyi értéket, amelyet a megvásárolt hetijegyek képviselnek” – írják közleményükben az Európa Ifjúsági Fővárosa 2015 program koordinátorai.

Vlad Pop, az Európa Ifjúsági Főváros programot koordináló SHARE szövetség elnöke és Farkas András, ügyvezető igazgató úgy vélik: a Félszigethez hasonló események sajátos hangulatot teremtenek a résztvevők számára (alternatív világba kalauzolnak pár napra), azonban a magánszektor anyagi gondjai miatt ez az eseménytípus évről évre megküzd a fennmaradásért. A küzdelem további oka a környékbeli, de a Közép- és Kelet Európai rendezvények által képviselt konkurencia is.

“Úgy gondoljuk, ahhoz, hogy egy városnak nemzetközi figyelmet felkeltő eseményei lehessenek, elsősorban arra van szükség, hogy a helyszínt adó város az adott rendezvényt teljességében befogadja. A Glastonbury, Latitude, Sziget vagy Exit fesztivál nagymértékű vizibilitást hoznak a számukra otthont adó városnak és régiónak.

A két megvásárolt hetijeggyel a hasonló rendezvények Kolozsvárhoz való közép- és hosszú távú hozzákapcsolásnak folyamatához történő hozzájárulási szándékunkat fejezi ki. Kolozsvár felkerülhet Európa térképére úgy mint Európa Ifjúsági Fővárosa, olyan márkaértékű Fesztiváloknak helyet adva mint amilyen a Félsziget is” – írják a program koordinátorai.








EZT OLVASTA MÁR?

X