Nézők lemorzsolódásától tart a költöző szatmári színház


-A A+

A szatmárnémeti Északi Színház épületének teljes felújítása akár két évig is elhúzódhat, a társulat hamarosan átköltözik a Szakszervezetek Művelődési Házába. Szeretnék, ha a „kevésbé szimpatikus” helyszín ellenére is hűségesek maradnának mind a magyar, mind a román tagozat nézői.

 Sorin Oros vezérigazgató szerint az augusztus 19-étől két hétig fog tartani a költözés. Hogy az Északi Színház Társulatainak meddig lesz ideiglenesen új otthona, azt viszont még nem lehet tudni. Félő ugyanis, hogy az előjelzett két év nem lesz elég, hogy elvégezhessék az épület teljes felújítását, és felszereljék modern színház-technikai eszközökkel.

- Jászvárosban a színház felújítása 9 évig húzódott, Nagyváradon a teljes felújítás 5 évig tartott. Félek tőle, hogy Szatmárnémetiben sem lesz elvégezve a munka két év alatt – mondta Oros a szatmar.ro-nak.

Az Északi Színház magyar társulatának nemrég megtartott sajtótájékoztatóján elhangzott: tény, hogy a színház költözésével nézőket fognak veszíteni, ez általában így szokott történni. A Szakszervezetek Művelődési Háza mondhatni „kevésbé szimpatikus" a Harag György Színtársulat közönségének, mint az Északi Színház terme, és valószínűleg annak ellenére sem lesz az, hogy az utóbbi időben komoly fejlesztési munkák történtek a művelődési házban. Egyebek mellett kicserélték a nyílászárókat és új a fűtésrendszer is.

Oros szerint a Szakszervezetek Művelődési Háza új perspektívákat fog nyitni a színházi életben, hiszen a nagy előadóterem mellett másik két színházi előadásra alkalmas terem is van az épületben. Ezeken kívül meg ott van még az Ács Alajos Stúdióterem is.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X