Még egy erdélyi kastély megmenekülhet az enyészettől


-A A+

Kutatóközponttá válhat a zsibói Wesselényi kastély, ugyanis a zsibói biológiai kutatóközpont megvenné a szomszédságában található műemlék épületegyüttest, hogy nemzetközi sejtbiológiai és fotoszintézis-kutató központot alakítson ki az épületben – tájékoztatott hétfőn a kolozsvári rádió.

A tervhez európai strukturális alapokra pályáznak – nyilatkozta Cosmin Sicora igazgató az Agerpres hírügynökségnek. Ugyanakkor a projekt kihasználná Erdély legnagyobb barokk kastélyának idegenforgalmi potenciálját is.

Erdély egyik legszebb barokk kastélyának tartott épületet 1778-ban kezdték el építeni. A munkálatok több mint harminc évig tartottak. A kastély mai formáját idősebb Wesselényi Miklós idejében nyerte el, a kastély melletti lovardát is ő építtette 1771-ben. A Wesselényiek büszkesége volt a messze földön híres zsibói ménes, amely apáról fiúra szállt. A kastély végül 1810-re készült el. Az épületen barokk és klasszicista építészeti elemek keverednek, nagy árkádos loggiája és a középkori hagyományoknak megfelelő négy sarokbástyája különösen látványos.

1959-től vegyes tannyelvű iskola működött az épületben, 1971-től pedig a pionírháznak adott otthont. Szomszédságában található egy füvészkert. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X