Kaszás Attila emlékére tekernek Felvidéken


-A A+

Kerékpártúrával emlékeznek meg Kaszás Attiláról, a nagyszerű, Jászai Mari-díjas színészről egy. A túra július 31-én indul a felvidéki Komáromból, és Zsigárdra, a színész szülőfalujába érkezik meg az emlékének szentelt fesztiválra.

“Már régebben megfogalmazódott bennem, hogy szervezni kellene egy Kaszás Attila emléktúrát” – közölte a Bummal Czuczor László, a túra ifjú szervezője. A túrával szeretné megőrizni a nagyszerű színész emlékét az emberekben, mivel úgy gondolja: Kaszás Attila kitűnő példaképként szolgálhat a fiatal, feltörekvő színészek számára.

A túra szervezésében segítségére van Kiss László, a Kaszás Attila Kulturális Fesztivál főszervezője is. Az emléktúrára 2013 július 31-én kerül sor. A gyülekező Komáromban, a Jókai Színház előtt található Kaszás Attila szobornál lesz, 9 órakor. Az eligazítás és rövid ima után kezdetét veszi a túra.

A túra időpontja egybe esik a Kaszás Attila Kulturális fesztivállal, a bicajosok a gyermek és felnőtt néptánc- és népzenei táborba érkeznek majd meg, ahol részt vehetnek táncházakban és koncerteken.

A túra természetesen ingyenes, a sisak viselete kötelező. A szervezők arra kérik a résztvevőket, hogy sok folyadékot hozzanak magukkal, és jól készítsék fel kerékpárjukat a túrára.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X