Idén 24. alkalommal hajtottak fejet a nemzeti himnusz alkotója, Kölcsey Ferenc előtt a költő szülőfalujában, a Szatmár megyei Sződemeteren.

A Szatmárnémeti Kölcsey Kör, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az RMDSZ tasnádi szervezete, a sződemeter református gyülekezet, a sződemeteri önkormányzat és a Tasnádi Ady-Kölcsey Kulturális Egyesület közös szervezésében került sor az ünnepségre. Idén Kölcsey halálának 175., valamint a Hymnus megírásának 190. évfordulója jegyében zajlott a Kölcsey-megemlékezés.

„Csak annak a nemzetnek van joga a történelmi létre, amely meg tud újulni” – ezzel a Hegel-idézettel kezdte beszédét Kelemen Hunor szövetségi elnök, a megemlékezés ünnepi szónoka. – 1823 meghatározó esztendő volt a magyar nemzet történelmében: akkor született a Himnusz, és ugyanebben az évben született meg Petőfi Sándor, akinek halálára ezelőtt néhány nappal emlékeztünk. 190 évvel ezelőtt Kölcsey tollából megszületik nemzeti imánk, amelyet aztán 1848-ban énekelnek először, hivatalos állami rendezvényen, Budapesten” – idézte fel a jeles eseményt Kelemen Hunor, majd visszatért a beszédnyitó gondolatra.

„Mit jelent ma, a 21. században a történelmi lét, mit jelent a megújulás a Himnusz tükrében? Történelem-filozófiai megközelítésben a Himnuszban az a szemlélet fedezhető fel, hogy a közösség léte eleve elrendeltetett, de az is, hogy teremtő erővel képesek vagyunk sorsunkat irányítani. Kölcsey, ha tehetné, arra bíztatna, hogy higgyünk abban, hogy sorsunkat irányítani tudjuk, előre nézzünk, de lábunkat vessük meg a múlt szilárd talapzatán” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.

Kifejtette, a Himnusz országhatárok fölötti, összetartó erőként működik a magyar nemzetben, majd felidézte azokat az éveket, amikor nemzeti imánkat nem volt szabad énekelnünk.

„1989 előtt itt, Romániában a Himnuszt nem tudtuk szabadon énekelni, de hittünk abban, hogy eljön majd az az idő, amikor ezt megtehetjük. Ma már fel sem tűnik, hogy szabadon léphetjük át az ország határait, de ezelőtt 24 évvel hittünk-e ennek lehetőségében? Magyar közösségünk mindig hitt a közös cselekvés erejében, hiszünk abban, hogy sorsunk alakítóivá kell válnunk, hogy oktatásban, kultúrában, önkormányzatokban szülőföldet építünk, és nem adjuk fel a Kárpát-medencét, nem adjuk fel otthonunkat! Ezt üzeni Kölcsey Himnusza!”.

A sződemeteri református templomkertben tartott megemlékezésen álmosdi, szatmárcsekei, tasnádi, szilágypéri és szilágysomlyói szavalók léptek fel, valamint a tasnádi Maestoso kórus tagjai. Az irodalmi összeállítások és az üdvözlő beszédek után a jelenlevők elhelyezték Kölcsey szobránál a kegyelet koszorúit.