Táncdalfesztivál a Partiumi Magyar Napokon


-A A+

A fiatalabb generáció tagjai nemigen emlékezhetnek a Táncdalfesztiválokra, de az idősebbek minden bizonnyal számtalan boldog pillanatot tudnak felidézni azokból az időkből, s hogy ezt elősegítsük, a Partiumi Magyar Napok színpadán idén két olyan fellépő is lesz, akik egykor megfordultak a 20. század “x-faktorában”. Egyiküket sem kell különösebben bemutatni, hiszen évtizedek óta élnek velünk és bennük dalaik, még akkor is, ha szüleinkkel és nagyszüleinkkel egyidős a két művész. Ők a magyar könnyűzene örökifjai.

A fellépők sorát a PMN-on augusztus 24-én 18 órától a City radio színpadon (nagyszínpad) Kovács Kati nyitja. Közel ötven éve kápráztat el minket hangjával és nyugodtan mondhatjuk, hogy egyéniségével is. Tehetsége vitathatatlan, a hangja egyedülálló, és most a több millió magyarországi és külföldi rajongó mellett a szatmáriak is élőben találkozhatnak vele. Zenei stílusát számos műfaj alakította, a rock és beat zenétől kezdve a dzsessz, blues, az operán keresztül a klasszikus popzenei stílusig egyaránt. Kovács Kati a magyar könnyűzene olyan ismert együtteseivel dolgozott együtt és készítette albumait, így az Illés, Metro, Omega, LGT, V’Moto-Rock, Hungária együttes, Fonográf együttessel. Dalait pedig olyan élvonalbeli szövegírók és zenészek munkája teszik teljessé, mint Presser Gábor, Szörényi Levente, Demjén Ferenc, Koncz Tibor, Lerch István, Sztevanovity Dusán, Tolcsvay László, Adamis Anna, S. Nagy István és Szenes Iván.

Nem kevésbé ismert a Korda György név, aki a Partiumi Magyar Napok keretén belül augusztus 25-én 18 órától lép majd fel a City rádió színpadon (nagyszínpad). Öt évtizedes pályafutással a háta mögött az Magyarország egyik legismertebb táncdalénekese, emellett mint televíziós pókerközvetítő is sikeres, amivel nemcsak saját, hanem a játék népszerűségét is növelte. Ő is sztárja lett a Táncdalfesztiválnak, s sikerességének megtartásában is segített ez a televízió és rádió által is közvetített műsor.

A PMN-on második feleségével, Balázs Klárival lép fel. A vokálénekessel a nyolcvanas évek elején ismerkedett meg és együtt teljesedett ki művészetük, illetve újult meg Korda Györgyé. A magyarországi Sziget fesztiválon hatalmas, nagyszínpados koncertet adtak, s minthogy főként fiatalok voltak jelen, nyugodtan kijelenthető, hogy az igen nagy korkülönbség ellenére ők is azok közé a művészek közé tartoznak, akik korosztálytól függetlenül képesek a közönségüket megszólítani a zenén keresztül.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X