Az összefogás jegyében indul a Forgatag


-A A+

A hatalmi erők ellenrendezvényével kell versenybe szállnia a Vásárhelyi Forgatagnak, amely ötnapos programját megtartja az előre kijelölt helyszíneken, csupán a szabadtéri rendezvényeivel szorul ki a Maros partjára.

A helyszínen, a Maros partján, a marosszentgyörgyi területen álló Sörpatikánál tartották hétfőn délben sajtótájékoztatójukat a Vásárhelyi Forgatag szervezői. A végleges programról, a Kultúrpalotában, a színházban, a zsinagógában, a vármúzeumban és a Teleki Tékában sorra kerülő rendezvényekről Kirsch Attila, Portik Vilmos, Koreck Mária és Peti András beszélt az újságíróknak, kiemelve azt, hogy az első Vásárhelyi Forgatag programjában csupán minimális változás történt azután, hogy véglegesen eldőlt: a Maros-parton szervezik a szabadtéri rendezvényeket.

A marosvásárhelyi magyar napok sorozata továbbra is ötnapos: augusztus 28. – szeptember 1. között zajlik, csupán a Maros-parti programot szorították össze háromnaposra. Az első napon, augusztus 28-án, szerdán tartják a Forgatag hivatalos nyitógáláját 19 órakor a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében, a kulturális programokban bővelkedő gálán pedig természetesen ingyenesen részt vehet bárki.

Az újságírók egy-egy programfüzetet is kézhez kaptak, amelyből hamarosan több ezer jön ki a nyomdából, hogy minden érdeklődőhöz eljusson. A megnyitó ünnepi estre szerdán, augusztus 28-án kerül sor 19 órától a Kultúrpalota nagytermében, ahol a Tiberius Vonósnégyes lép fel és a Maros Művészegyüttes, a Szót a táncnak, legények! című műsorával. A belépés, mint minden rendezvényre, ingyenes.

Portik Vilmos a tömegeket megmozgató Koncertfogatagot emelte ki a sokszínű és gazdag kínálatból. A fellépő együttesek zömét a vásárhelyi zenekarok teszik ki, így például a Bronx, a Dreamers Band, a Prospekt lép színpadra péntek este, amelynek a csúcspontja 21 órától a Deák Bill Blues Band lesz.

Szombaton, augusztus 31-én a temesvári Bokréta néptánc és citera együttes kezdi a fellépések sorozatát, majd a StoneHill 4Kids, a Vecker és a Chrome marosvásárhelyi együttesek kerülnek sorra, a magyarországi Intim Torna Illegál együttessel.

Vasárnap a magyarországi Kolompos, a Ghymes lép színpadra, illetve Koszika és a The HotShots, a Büsz és a Corax vásárhelyi csapatok.

A Történelmi könyvek vására augusztus 29-én, csütörtökön 13 órakor nyílik a Teleki Tékában, a Marosvásárhely forgásban elnevezésű pályázatra beküldött fotókból 16 órakor nyílik tárlat a Deus Providebit Házban, ahol átadják a nyertesek díját is. Szintén 16 órakor kezdődik a Filmforgatag a Maros Megyei Történelmi és Régészeti Múzeum Várbeli épületének  emeleti termében, ahol késő estig lehet magyar filmeket nézni, a Filmforgatag pedig pénteken is szinte egész nap tart.

A Szóforgatag keretében csütörtökön 10 órakor Györfi Zalán történész, a Maros megyei múzeum munkatársa várja az érdeklődőket a Bolyaiak szobra előtt, ahonnan egy tematikus városnéző sétára indulnak és a középkori Marosvásárhellyel ismerkednek a kíváncsiak.

Este 7-kor az Iskola (ma Aurel Filimon) utcai zsinagógában Spielmann Mihály történész tart előadást A marosvásárhelyi zsidóság szerepe a város történetében címmel.

Pénteken 10 órától Orbán János történész hívja az érdeklődőket, hogy a barokk Marosvásárhellyel ismerkedjenek, 18 órakor pedig a Kultúrpalota kistermében Rozsnyai József mutatja be A marosvásárhelyi Kultúrpalota 1908-1913 című könyvet.

A Vásári Forgatag augusztus 30-án, pénteken reggel nyitja meg kapuit a Maros-parton, és vasárnap estig házi jellegű készítményekkel, terményekkel, borokkal, valamint kézműves termékekkel csalogatja a vásárhelyieket a „vásártérre”. A Marosvásárhelyiek Világtalálkozójának gálaműsorát augusztus 31-én, szombaton 11 órától szervezik a Kultúrpalota nagytermében.

A Színházi Forgatag augusztus 30-án, pénteken 16 órakor Kenéz Ferenc Lilike medika leveleiből című művének felolvasó-színházi előadásával kezdődik a Nemzeti Színház Underground termében, majd 18 órakor Székely Csaba Bányavirág című előadását tekinthetik meg az érdeklődők a Nemzeti Színház kistermében. Augusztus 31-én, szombaton 16.30-tól Kocsis István A tér című darabja Sebestyén Aba előadásában, a Yorick stúdióelőadása, a Nemzeti Színház Underground termében lesz, 18 órától pedig Székely Csaba Bányavakság című műve a Nemzeti Színház kistermében kerül bemutatásra, szeptember elsején, vasárnap 19 órától pedig Carl Orff Carmina Burana című táncszínházi előadását tekinthetik meg a Nemzeti Színház nagytermében. A Színházi Forgataghoz csatlakozott az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház is Állatkert  című csecsemőszínházi előadásával augusztus 31-én, szombaton 11 órától, és A tengerkék kutyus bábelőadással szeptember 1-jén, vasárnap 11 órától.

A Maros-parton péntektől folyamatosan sport- és családi programokkal várják az érdeklődőket, valamint a Civil sarokban a civil szervezetek tevékenységét ismerhetik meg, illetve több vendégmúzeum tevékenységét is.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a városháza nem csak a támogatását vonta meg a rendezvénysorozattól, de ellenrendezvényt is szervez, ahová magyar fellépőket is meghívott. Peti András alpolgármester szerint ezzel egy nagyon fájdalmas pofont adott a polgármester Marosvásárhely magyar közösségének. „Elutasítjuk ezt a számunkra megalázó akciót és arra kérünk minden marosvásárhelyit, bizonyítsuk be, hogy össze tudunk fogni” – szólította fel a város magyar közösségét Peti András.








EZT OLVASTA MÁR?

X