Marosvécsen emlékeztek Jékely Zoltánra


-A A+

A hagyományok jegyében, 13 éve minden augusztus utolsó napjaiban szervezik Marosvécsen a Helikoni írók leszármazottainak találkozóját. Annak ellenére, hogy az idén erre egyidőben került sor a Vásárhelyi Forgataggal, szép közönség gyűlt össze a kastélyparkban, amelyet előzőleg, az ünnepre készülve, kitakarítottak, padokat helyeztek el, és hangosításról is gondoskodtak.

Mint mindig, most is kerek évforduló jegyében szervezték a találkozót. Bár több kerek évfordulóra is emlékeztek az idén, a meghatározó Jékely Zoltán születésének 100-ik évfordulója volt. Ugyanakkor felidézték a 110 éve született Kemény János, a 130 éve született Kós Károly, a 140 éve született Bánffy Miklós munkásságát is, illetve a Vita Zsigmondét, aki 15 éve hunyt el.

A Kemény-kastély kertjében, a Helikoni asztal körül gyűltek össze az ünneplők, helyiek és távolabbról is érkezők, akiket Nagy Miklós Kund, a Helikon – Kemény János Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntött, valamint Ördög Ferenc, marosvécsi polgármester és Benkő Mihály református lelkipásztor. A fő meghívott Pomogáts Béla irodalomtörténész  Jékely Zoltánról tartott előadást. Felléptek a Kemény János Általános Iskola kisdiákjai, akik Jékely-szövegeket adtak elő.

Újdonságnak számított az a kezdeményezés, amely a Kemény család részéről, elsősorban Kemény Zoltántól indult: a képzőművészeti alkotótábor, amely keretében az idén első alkalommal négy fiatal művész dolgozott néhány napig kint a kastélyparkban, alkotásaikból egy szabadtéri kiállítást is rendeztek. Ezt szeretnék folytatni a következő években is, kibővítve több napon át, több résztvevővel.

A kastélyparkból az ünneplők a kultúrházban folytatták a megemlékezést, ahol Nagy Attila költő beszélt Jékely Zoltánról, a Helikon- Kemény János Alapítvány által szervezett Jékely-versmondó verseny két díjazottja szavalt, majd Kilyén Ilka a helikoni összejövetelekről készült irodalmi összeállítása hangzott el. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X