Új művészekkel ünnepli jubileumi évadát ki a Harag György Társulat


-A A+

Különleges évaddal emlékezik megalapításának 60 éves jubileumára 2013/2014-ben a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. Az évfordulót 2013. október 4. és 6. között ünnepi műsorral köszöntik, amelyen a közönség és a meghívott szakmabeliek, a társulat korábbi és jelenlegi alkalmazottai megtekinthetik az évad első produkciójának díszelőadását, amely Móricz Zsigmond Rokonok című regényének színpadi adaptációja Babarczy László rendezésében.

Új társulati tagok erősítik a szatmárnémeti magyar színházat a jubileumi évadban: Csiki Zsolt rendező, Benedek Zsolt dramaturg, Bodea Tibor színész, Bogár Barbara színésznő és Kovács Nikolett színésznő. Ismét a Harag György Társulat tagja Rappert-Vencz Gábor Kovács György-díjas színész.

Az idei színiévadban a Rokonok mellett bérletben láthatják a nézők a Tasnádi testvérek által jegyzett Finitot. A Tasnádi István tollából származó színmű rendezője Tasnádi Csaba, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgató-főrendezője. A Tasnádi testvérek neve nem ismeretlen a szatmári közönség számára, hiszen hozzájuk köthető a Harag György Társulat tavaly nagy népszerűségnek örvendő, és az idén ismét műsorra kerülő Világjobbítók című produkciója, illetve a hasonlóan nagy sikerű Malacbefőtt című előadás is. Azok számára, akik idén is a társulattal töltenék az év utolsó napjait, az Eisemann Mihály, Somogyi Gyula és Zágon István szerzőhármas által írt Fekete Péter című zenés darabot kínálja a szatmári színház Bessenyei István, a társulat igazgatója rendezésében. Természetesen a tavalyi, jól bevált gyakorlattal élve január és február folyamán bérletben is megtekinthető lesz majd a szilveszteri produkció.

Ami a 60. ünnepi évad második felét illeti, igazi klasszikusok kerülnek majd színre: februárban láthatják majd az ifjúsági bérlet tulajdonosai Carlo Goldoni olasz komédiaíró Mirandolina című művének színpadi változatát, amelyet a társulatnál tavaly bemutatkozott Csiki Zsolt fog színre vinni; a magyarországi Lendvai Zoltán fogja megrendezni Henrik Ibsen A nép ellensége című színművét. Lendvai korábban már nagy sikerrel dolgozott a Harag György Társulat tagjaival: nevéhez köthető a Portugál, A Senák és a Györgyike, drága gyermek című előadások színrevitele.

Bérletcserében kerül bemutatásra a nagyváradi Szigligeti Színház Kaviár és lencse című előadása. A Giulio Scarnacci és Renzo Tarabusi szerzőpáros művéből készített produkciót szintén Lendvai Zoltán visz színre a bihari megyeszékhelyen. Elsősorban a fiatalabb korosztályt kívánja megszólítani, de természetesen bárki számára elérhető lesz a kézdivásárhelyi Városi Színház bérletcserében játszott vendégelőadása. Carlo Goldoni Bugrisok című művét a Szatmáron rendezőként alkalmazott Balogh Attila állította színpadra. A kisebbek szintén láthatnak vendégjátékot, az ő bérletükben Buzogány Béla Állati jó dalfesztivál című műve szerepel. A nyírbátori Talán Teátrum igazgatója által jegyzett és rendezett zenés gyerekelőadás igazi kikapcsolódást kínál majd kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Emellett a korábbi években megszokottakkal ellentétben több stúdióelőadást is láthat majd a közönség, amelyekből stúdióbérletet is hirdet a társulat. Mivel a több mint 120 éves színházépület felújítási munkálatai miatt ebben az évadban több helyszínen is lesznek előadások, fontos szerephez jutnak a stúdióprodukciók. Egy részük a nagyszínpadi előadásokhoz hasonlóan a szakszervezetek művelődési házában kerül bemutatásra, színpadi nézőtérrel. Ilyen produkció a klasszikus görög szerző, Szophoklész Antigoné című művéből készült színpadi átirat, amely Benedek Zsolt dramaturg és fordító munkája. Az előadás rendezője a Harag György Társulat fiatal tagja, Balogh Attila, akit a Trakhiszi nők című művéből készített színpadi munkájáért debüt-díjra jelölt korábban a Román Színházi Szövetség (UNITER).

Ugyancsak színpadi nézőtérrel mutatják be Kányádi Sándor Ünnepek Háza című drámáját, amelyet Kányádi Szilárd rendez majd. A darabot egyébként a társulat már játszotta korábban Kovács Ferenc rendezésében, az ősbemutatója 1971. március 21-én volt, szintén Szatmáron.

A megszokottól eltérően több produkciót készít ebben az évadban a társulat az Ács Alajos Stúdióban is. A kisebb teret igénylő produkciók közül először Schwajda György Himnusz című kétszereplős darabját tűzik műsorra Csiki Zsolt rendezésében. A produkció premierjére a 60. ünnepi évad tiszteletére rendezett háromnapos ünnepségsorozat részeként kerül sor, de a stúdióbérlet kínálatában is szerepel.

Ugyancsak az Ács Alajos Stúdióban, és szintén bérletes előadásként kínálja a társulat Bogdán Zsolt kétszeres UNITER-díjas és Jászai-díjas érdemes művész Ady-estjét „Függök ezen a zord élet-párkányon...” címmel. Az egyéni műsor szerkesztő-rendezője Szugyiczky István lesz. A stúdióbérlet kínálatában szerepel még Bicskei Zsuzsa „Magam talán középre állok” című Pilinszky-estje is.

Az évad műsorkínálatában szerepel még a Kányádi Szilárd és Bessenyei Gedő István szerzőpáros által jegyzett Bűneink árán című produkció, amelyet Kányádi Szilárd rendez majd, és amely felolvasó-színházi keretek között kerül színre.

Idén először beavatószínházi előadást is készít a társulat, amellyel a fiatalokat szeretné behatóbban megismertetni a színházi munkával. Ennek címe Segítsd a királyt, és Ratkó József nyíregyházi költő drámájából állítja színpadra Tasnádi Csaba rendező.

Az Iciri-piciri bérleteseknek a korábbiakhoz hasonlóan ebben az évadban is három bábelőadást kínál az idén tízéves fennállását ünneplő Brighella Bábtagozat. Ezek közül az első a Tündérkert címet kapta, és gyermekversekből összeállított zenés előadás lesz, Bandura Emese megbízott tagozatvezető rendezésében. A második, óvodásoknak és kisiskolásoknak szánt produkció az angol Joel Chandler Harris történeteiből összeállított előadás, amelyet Mesék a nyúlról és a rókáról címmel fognak játszani a bábtagozat művészei. Az előadás rendezője a magyarországi Sramó Gábor, aki a pécsi Bóbita Bábszínház igazgatója. Az évad utolsó bábelőadása Benedek Elek A táltos kecske című meséjének színpadi adaptációja lesz Bandura Emese rendezésében.

Felújításra kerülnek a 60. ünnepi évadban a tavalyi produkciók közül a Világjobbítók, a Nyugati világ bajnoka, a Ludas Matyi Szatmárban, a Boldogságia, valamint a bábelőadások közül a Pöttöm Panna és a Majolenka hercegkisasszony, illetve a Liselotte és a május valamint a „Nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak…” című stúdiótermi előadások.

A már említett, háromnapos 60 éves évforduló ünnepi műsorában szerepel még a budapesti Nemzeti Színház legfrissebb produkciója is, amely Tamási Áron Vitéz lélek című művének alapján készült előadás. A Vidnyánszky Attila színiigazgató által rendezett produkció különösen nagy jelentőséggel bír a város számára, ugyanis a Nemzeti Színház először szerepel Szatmárnémetiben. Külön érdekesség, hogy a Vitéz lélek szeptember 27-i budapesti bemutatóját követően a Vidnyánszky Attila által vezetett Nemzeti első külföldi útja Szatmárnémetibe vezet.

A tavalyi évadhoz hasonlóan idén is több kísérőrendezvényt szervez majd a Harag György Társulat, lesz ismét színházi nyílt nap, díjnyertes diákszínjátszók seregszemléje, megemlékezik majd a Magyar Dráma Napjáról, a Színházi Világnapról, a Magyar Költészet Napjáról, emléknapot szentel a holokauszt illetve a kommunizmus színészáldozatainak, több nyílt próbát is meghirdet majd, és igyekszik közelebb hozni egymáshoz a színházat és a nézőket.

Idén is a korábbi évadban megszabott jegy- és bérletárakkal dolgozik a színház jegyirodája: a Mecénás bérlet, amellyel magánszemélyek, cégek és intézmények is támogathatják a társulat munkáját 2013/2014-ben is 400 RON-ba kerül. Az Ady Endre bemutatóbérlet 100, 50 vagy 30 RON-ba kerül, az ülőhelyek látási viszonyaitól függően. A felnőtt bérletek ára 50 RON. A középiskolás diákok és a nyugdíjas nézők idén is 30 RON értékben válthatják ki bérleteiket. Az általános iskolák tanulói 25 RON, míg a kisiskolások és az óvodások 15 RON ellenében juthatnak hozzá idei színházbérletükhöz. Az idén először kereskedelmi forgalomba bocsájtott stúdióbérlet ára 40 RON lesz, ám azok a nézők, akik nagytermi bérletet is vásárolnak, 30 RON ellenében vehetnek stúdióelőadásokra szóló bérletet, azaz 10 RON kedvezményben részesülnek.

Azok a támogatók, akik idén Mecénás bérletet vásárolnak, több előnyben részesülnek a korábbi évekhez képest, ugyanis a felkínált öt nagyszínpadi produkció mellett további három előadást; egy nagyszínpadit és két színpadi nézőteres stúdióelőadást is megtekinthetnek. Idén minden eddiginél jobban megéri bérletet váltani a szatmárnémeti Harag György Társulat előadásaira.

Vendégművészek a 60., ünnepi évadban:

1.            Babarczy László rendező, Kossuth- és Jászai-díjas, érdemes és kiváló művész. Babarczy, aki a Móricz-regényt színpadra alkalmazta 1969. és 1973. között a Nemzeti Színház tagja volt. 1973-ban a kaposvári Csiky Gergely Színház rendezője lett, majd 1974-től 1981-ig főrendezője, 1978. és 2007. között pedig a színház igazgatója volt. 2003-ban a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karán létrehozta a színész tanszéket, amelynek 2008 végéig volt vezetője 1969. óta tanít a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, amelynek 1990-től 1991-ig rektorhelyettese, 1991. és 1994. között pedig rektora volt. 1991-től egyetemi tanári címet szerzett

2.            Tasnádi Csaba Jászai-díjas rendező,  a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója

3.            Lendvai Zoltán rendező

4.            Sramó Gábor, bábrendező, a pécsi Bóbita Bábszínház igazgatója

5.            Szalai József díszlettervező, a kaposvári Csiky Gergely színház műszaki vezetője

6.            Cselényi Nóra jelmeztervező

7.            Bordás Attila táncművész, koreográfus

8.            Bogdán Zsolt színész, kétszeres UNITER-díjas és Jászai-díjas érdemes művész

9.            Csutak Réka színésznő

10.          Bicskei Zsuzsa színész, mozgásművész

 

 

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X